A kormány döntése értelmében minden településen lesz ATM, ám nem mindegy, hogy melyik automatában veszi fel a készpénzt!
A melegedő klímához alkalmazkodva a korábban csak élelmiszerekben előforduló kenyérbogár most a történelmi pannonhalmi könyvtárat is megtámadta. A kár súlyos, a fémrágó bogarat nehéz irtani.
Egy idei szabályozás szerint percek dönthetnek arról, hogy jár-e a pénz vagy sem.
Kapu Tibor a második magyar űrhajós, most kiderült, hogy pontosan mennyibe került az utazás.
Újabb rettegett betegség ütötte fel a fejét, a bőrcsomósodáskór miatt már a Nébih is figyelmeztette az állattartókat.
2016. április 20., 06:54
2015-ben a létminimumnál alacsonyabb jövedelemből élt a
lakosság 41,5 százaléka – állapította meg a Policy Agenda a Magyar Szakszervezeti Szövetség megbízásából készült tanulmányban. A Központi Statisztikai Hivatal 25 év után idén először nem közli a létminimumadatokat.
2016. április 19., 20:57
Emlékfutás teljesítésével fejezi ki a tiszteletét az áldozatok emléke előtt Földi Csaba hosszútávfutó az 1986. április 26-án bekövetkezett 30. évfordulója alkalmából.
2016. április 19., 18:21
Az országos politikából a Tocsik-ügy, a helyiből pedig a szorította ki Boldvai Lászlót, a szocialisták egykori pénztárnokát, helyi erős emberét. Pedig volt idő, amikor a salgótarjáni polgármester tanácsadójaként, Nógrád megyei MSZP-elnökként ő volt a vidék informális ura. Most helyi vezetői ambícióiról kell lemondania, ezer négyzetméteres háza miatt magyarázkodnia, miközben párttagságát is felfüggesztette.
2016. április 19., 16:22
Kiterjedtnek ígérkezik a holnapra (április 20.) meghirdetett, egész napos pedagógussztrájk. Bár történtek megfélemlítési kísérletek, információink szerint gyakorlatilag nem lesz olyan nagyobb település az országban, ahol a pedagógusoknak legalább egy része ne csatlakozna az országos munkabeszüntetéshez. A sztrájkjogot az egyházi üzemeltetésű oktatási intézményekben sem korlátozhatják. Ezt megerősítette Palkovics László oktatási államtitkár is. Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke azt is kérte, hogy az egész országban álljon le minden öt percre, egy időben az ő demonstrációjukkal.
2016. április 19., 16:01
A Századvég-dokumentumokból kiderül, hogy politikai csodafegyvert, a fiatal jobbikos és LMP-s szavazók visszahódításának lehetőségét látták a sport népszerűsítésében.
2016. április 19., 15:27
Jóval a piaci ár fölött fizet az MNB a Századvég Politikai Iskola Alapítvány kutatásaiért és elemzéseiért – . A jegybank három évre szerződött az ismerten Fidesz-közeli alapítvánnyal összesen 1, 8 milliárd forint értékben. Ráadásul nem csak a jegybank bőkezű a Századvég-csoport tagjaival, sokmilliós megbízásaik sorakoznak a Közbeszerzési Hatóság weboldalán.
2016. április 19., 15:10
Április 20-án a bölcsődei dolgozók is sztrájkolni fognak. Ahhoz, hogy az ő béreiket rendezni lehessen 3-4 milliárd forintra lenne szükség. Ez egy kisebb stadion ára – jelentette ki Szél Bernadett, az LMP társelnöke.
2016. április 19., 14:38
Kevés az orvos, előfordul, hogy 210 órát dolgoznak havonta a nővérek, és nincs elég motiváció – erről beszélt az RTL Klub Híradójának több dolgozó a dél-pesti kórház pszichiátriáján, ahol hat szakorvos mondott fel egyszerre januárban.
2016. április 19., 14:27
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt javasolja, hogy az állami köznevelési intézményekben a nevelési-oktatási munkát segítő, nem pedagógus végzettségű dolgozók számára az idén két alkalommal 35 ezer forintos pluszjuttatás járjon – közölte Sipos Imre köznevelési helyettes államtitkár a köznevelési kerekasztal keddi budapesti ülése után.
2016. április 19., 14:19
Vádat emelt a nagykanizsai járási ügyészség Csörnyeföld polgármestere ellen, mert három közmunkást négy napig a szőlőjében dolgoztatott – közölte a Zala Megyei Főügyészség.
2016. április 19., 13:55
Miközben a kormány azt a látszatot próbálja kelteni, hogy nyitott az iskolarendszer alapjainak megváltoztatására, a háttérben tovább folyik az állami intézményrendszer kiterjesztése. Most az alapítványi fenntartású szakképző intézményeket próbálják bekényszeríteni a minisztériumi fenntartású szakképző centrumok alá – állítja az LMP.
2016. április 19., 13:50
Dudás Miklós kajakos sprinter a tavalyi Európa játékokon pozitív doppingmintát adott le – írja közleményében a szövetség. A vizsgálat megállapította, hogy tiltott hormonkészítmény került a szervezetébe. A sportoló nem tagadja, hogy elkövette a doppingvétséget, de szerinte nem volt tudatos – írja az Index.
2016. április 19., 12:37
Nőtt az antiszemita előítéletesség Magyarországon az elmúlt évben – hangzott el a Tett és Védelem Alapítvány megrendelésére a Medián által tavaly novemberben végzett felmérés eredményeit bemutató keddi budapesti sajtótájékoztatón.
2016. április 19., 12:14
Választásoktól és kormányoktól független, a betegek biztonságát garantáló, kiszámítható forrásokra van szükség az egészségügyben – mondta Dénes Tamás, a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének elnöke kedden az M1-en.
2016. április 19., 12:02
Mintegy kilencven számítástechnikai eszköz, köztük a Fidesz-frakció hét vadonatúj laptopja tűnt el a Parlamentből és a Képviselői Irodaházból – írja az Átlátszó.hu.
2016. április 19., 11:32
A Policy Solutions által indított portál a Magyar Országgyűlés képviselőinek munkáját teszi átláthatóbbá és ellenőrizhetőbbé az állampolgárok számára. A Képviselőfigyelőn elérhető, kereshető és értékelhető mind a 199 parlamenti képviselő munkája: felszólalásaik, szavazásaik és az általuk benyújtott törvényjavaslatok, törvénymódosítások, egyéb indítványok.
2016. április 19., 10:50
Utoljára 21 évvel ezelőtt volt Magyarországon tanársztrájk. A kollektív emlékezet az 1995-ös eseményt Szöllősi Istvánnéhoz, a Pedagógusok Szakszervezetének akkori vezetőjéhez köti. A holnapi munkabeszüntetést pedig minden bizonnyal Galló Istvánnéhoz, a PSZ nyolc éve hivatalban lévő elnökéhez kapcsolják majd a történelemkönyvek. A közvélemény azonban szinte semmit nem tud a tévében mindig szigorúnak, decensnek tűnő pedagógusvezetőről. A 168 Óra megrajzolta portréját.