Tiltott hormonokkal bukott le a sprinter kajakos

Dudás Miklós kajakos sprinter a tavalyi Európa játékokon pozitív doppingmintát adott le – írja közleményében a szövetség. A vizsgálat megállapította, hogy tiltott hormonkészítmény került a szervezetébe. A sportoló nem tagadja, hogy elkövette a doppingvétséget, de szerinte nem volt tudatos – írja az Index.

2016. április 19., 13:50

„A mintavétel előtt több hetet töltöttem Spanyolországban, edzőtáborban. Csak arra tudok gondolni, hogy a Sevillában vásárolt táplálékkiegészítőben lehetett a tiltott szer. Elismerem, hogy felelőtlenség volt olyan készítményt fogyasztanom, amit nem vizsgáltattam be a válogatott keret orvosaival, tettemért vállalom a felelősséget. 25 éves vagyok, ha eltiltanak, akkor is mindent meg fogok azért tenni, hogy újra sikeres lehessek.”

A versenyző egyszer a bakui Európa játékokon adott le mintát, tavaly pedig további három doppingvizsgálaton esett át, mind a négy ellenőrzés negatív eredménnyel zárult.

Ezek között olyan is volt, amelyet a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) vizsgálatai mellett a Magyar Kajak-Kenu Szövetség rendelt meg saját költségére a Magyar Antidopping Csoporttól. Éppen ennek az állandó kontrollnak az eredménye, hogy Dudás Miklós utólag mégis megbukott. A folyamatos ellenőrzések során ugyanis gyanússá vált, hogy a tesztoszteron szintje ingadozik.

A versenyen levett mintát idén célirányosan újravizsgálták, így találták meg szervezetében a tiltott a szert, írja közleményében a szövetség.

„A szövetség természetesen a zéró tolerancia elvét vallja – mondta Storcz Botond felnőtt szövetségi vezetőedző. – A sportág elnökségének felhatalmazásával és támogatásával, a magyar sportban szinte példátlan módon, rendszeres doppingellenőrzésnek vetjük alá saját sportolóinkat. Azoknak, akik akár felelőtlenségből, akár szánt szándékkal tiltott szerekhez nyúlnak, semmi keresnivalójuk a válogatottban, ezért Dudás Miklós kerettagságát és versenyzési engedélyét azonnal felfüggesztettük. Az eredményességünknél is fontosabb, hogy kiszűrjük azokat, akik nem tanúsítanak a sportág hagyományaihoz méltó magatartást és rossz példát mutatnak, mert ezzel a saját egészségükön kívül veszélybe sodorják a sportág szellemiségét is.”

Dudás Miklós 2012-ben hatodik lett a londoni olimpián K-1 200 méteren, a tavalyi milánói kvalifikációs világbajnokságon azonban nem került a döntőbe, így nem szerzett kvótát a riói olimpiára – írja az Index.