2010. december 8., 08:19

Az Alkotmánybíróság (Ab) alkotmányellenesnek tartja a választókerületek kijelölésével kapcsolatos eddigi szabályozást, és új törvény megalkotására szólítja fel az Országgyűlést. Az erről szóló határozatot hétfőn ismertette a testület.

2010. december 8., 08:12

Nincs szükség öngondoskodásra. A magánnyugdíjpénztárak tagjainak nincs más választásuk, mint hogy elhiggyék a hihetetlent: az állam a kiróvó-felosztó rendszerben megfelelően gondoskodik majd róluk az egyre romló demográfiai viszonyok között is. Ez azonban csak az egyik üzenete annak a kormánydöntésnek, amely szerint aki a nyugdíjpénztárakból nem viszi át megtakarított pénzét a költségvetésbe, elveszíti nyugdíjának állami részét. A magánpénztárakat tömörítő Stabilitás szövetség elnökével BARÁT JÓZSEF készített interjút.

2010. december 8., 07:26

Az Országgyűlés hétfői ülésén megvonta a közjogi méltóságok 13. havi fizetését. A döntés értelmében a közszférában dolgozókhoz hasonlóan az államfő, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, valamint az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság elnöke sem kapja meg a 13. havi tiszteletdíját.

2010. december 8., 06:25

Magyarország újabb leminősítése miatt a parlament költségvetési bizottságának összehívását kezdeményezte Varga Mihály, a testület fideszes elnöke. A politikus szerint a Standard & Poor's, majd a Moody's adósminősítésével a kormány feltette a koronát eddigi válságkezelési kudarcára. A hír nem mai, 2009. március 31-én került fel a Fidesz honlapjára - írja Török Gábor.

2010. december 8., 04:45

Szerdán reggel országszerte erősen felhős vagy borult lesz az ég, főleg az északi és a keleti tájakon számíthatunk esőre. A délies szél többnyire mérsékelt lesz, északnyugaton párássá, ködössé válhat a levegő. Enyhe lesz az éjszaka, 4-9°C közé hűl a levegő.

2010. december 7., 21:17

Csak egy lépés választja el Magyarország adósság-besorolását a bóvli kategóriától, miután a Moody’s nemzetközi hitelminősítő intézet leminősítette hazánkat. A döntést azzal indokolják, hogy a kormány intézkedései csak ideiglenesen tömik be a költségvetési lyukakat.

2010. december 7., 19:06

Életének 73. évében autóbalesetben elhunyt Mathesz Imre, 12-szeres válogatott labdarúgó, az 1966-os világbajnokságon szereplő nemzeti csapat tagja.

2010. december 7., 18:19

Országszerte több mint 280 ezer hektárnyi földet árasztott el a belvíz, nagyobb része, 160 ezer hektár mezőgazdasági terület - közölte Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár. A belvízi védekezés naponta 63 millió forintba kerül. Az év eleje óta a belvízvédelmi munkálatok 6,4 milliárd forintra rúgtak - mondta az államtitkár.

2010. december 7., 16:26

Bizalmatlanságot teremt az állományon belül a belső ellenőrzés új rendszere, amit hétfőn fogadott el az Országgyűlés - mondta Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) főtitkára. Az úgynevezett megbízhatósági vizsgálattal a szakszervezet szerint olyan ellenőrzéseket vezetnek be, amelyek titkosszolgálati módszerek alkalmazását teszik lehetővé a rendőrökkel szemben, évente több alkalommal is - mondta.

2010. december 7., 15:54

Hétfőtől rendőrök teljesítenek szolgálatot a Szent István Szakképző Iskolában. A pedagógusok kértek valamiféle védelmet és a fenntartó átmenetileg ezt javasolta. A rendőrség már járt az iskolában, a múlt héten hat fiatalt állítottak onnan elő verekedés miatt.

2010. december 7., 15:08

Megjelentek a Magyar Közlönyben a jövő évi megváltozott adótörvények. Nagyon sok három vagy több gyereket nevelő család egyáltalán nem fizet adót jövőre. Az elmúlt nyolc év után ismét adókedvezmény illeti az egy- és kétgyerekeseket is. Újdonság az is, hogy nemcsak gyerekek, hanem egyes esetekben eltartottak után is kérhető a támogatás.

2010. december 7., 14:55

A rendőröknek a hétfő késő esti órákban sikerült felkutatnia azt a sofőrt, aki korábban Kecskeméten a GAMF előtti zebrán elütött egy 20 éves fiút, aki súlyos sérüléseket szenvedett.

2010. december 7., 14:15

A Moody's Investors Service kedden Baa1-ről Baa3-ra rontotta Budapest főváros kötvénykibocsátói minősítését. A lépés a hétfői, kormánykötvény-besorolási döntést követően történt.

2010. december 7., 11:59

Hamarosan eléri az országot az a hidegfront, amely csütörtöktől "évszaknyi változást" hoz az ország klímájában; jelentős lehűlés, havazás és viharos szél várható - mondta Bozóki István, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa kedden az MTI-nek.