Elfogadta az Országgyűlés a jövő évi költségvetés főösszegeit
Az Országgyűlés 249 igen és 83 nem szavazattal, tartózkodás nélkül fogadta el a jövő évi költségvetés főösszegeit kedden.
Nyikos László (Jobbik), a költségvetési bizottság elnöke a szavazás előtt elmondta: az első körös költségvetési módosító indítványok elfogadása után változtak a költségvetés főszámai. A kiadási főösszeg 13.838,6 milliárd, a bevételi főösszeg pedig 13.151,2 milliárd forint lett. A jövő évi hiány a módosítások elfogadása után 687 milliárd forintra csökkent – írja az MTI.
A bizottság elnök problémának nevezte, hogy a házszabály alapján az általános tartalék kifejezést kellene használnia a törvényjavaslatnak, de nem ezt, hanem a kiemelt előirányzatok kifejezést tartalmazza az indítvány, az államháztartási törvény pedig - amely ezt a jogi problémát kiküszöböli - még nincs kihirdetve.