A nyugdíjjátszma - Bába Julianna a családi ezüstről

- Téved-e, aki úgy gondolja: a játszma lefutott, önök valójában már vesztettek?

– Szerintem téved. Az elmúlt napokban civilek és politikai pártok is erős offenzívát indítottak a kormányzat tervei ellen, és már az Európai Bizottság is hallatta a hangját. Én igenis hiszek abban, hogy Magyarországon vannak olyan alkotmányos normák, amelyeken nem lehet átlépni.

- Amikor ön távozott a Matolcsy Györggyel folytatott megbeszélésről, azt mondta, semmi újdonság nem hangzott el, a miniszter nem fejezte ki készségét az együttműködésre, nem ígért semmit. És nem kért bocsánatot. Miért kellett volna bocsánatot kérnie?

– Ha jól emlékszem, a választási kampányban a Fidesz a nemzeti együttműködés programját hirdette meg, majd győzelme után a nemzeti ügyek kormányát hozta létre. A párbeszéd lehetőségét talán sok mindenben meg lehet kérdőjelezni, de az nem kétséges, hogy a nyugdíj elsőrendű nemzeti ügy. Szerintem a miniszternek minimum azért kellett volna bocsánatot kérnie, hogy hárommillió-kilencvenezer ember nevében döntöttek valamiről anélkül, hogy ezek az emberek esélyt kaptak volna arra, hogy a vitába érdemben beszálljanak.

- Önök ismét az Alkotmánybírósághoz fordultak. Mit vár? Hogy az AB ismét szembefordul a kormánnyal, amely most azt mondja: kisztihand, tévedtem, szánom-bánom, mégis minden marad a régiben? Életszerű ez?

– Ami itt zajlik, túlmutat a nyugdíjpénztárak ügyén. A tét már az, hogy Magyarország alkotmányos keretek között működik-e tovább. Ebben pedig sok mindenkinek van személyes felelőssége. Személyes felelősségük van az Alkotmánybíróság tagjainak, a köztársasági elnöknek és minden egyes parlamenti képviselőnek.

- Önök az Európai Parlament beavatkozását is kérik. De vajon ennek az intézménynek van-e erre lehetősége? És egyáltalán, akar-e lépni az Európai Parlament akkor, amikor Magyarország lesz az Európai Tanács következő elnöklő állama? Ilyenkor az udvariaskodás a divat.

– Alighanem így van. De azért lehet olyan pletykákat hallani az Európai Unió jól informált köreiből, hogy bár Magyarország lesz a soros elnök, bizonyos lépések esetén nem számíthat arra, hogy Brüsszel kesztyűs kézzel bánik majd vele. Kétségtelen tény persze: az, hogy egy-egy állam milyen nyugdíjrendszert alakít ki – nemzeti hatáskör. Ha azonban azt nézzük, hogy az EU-nak milyen beavatkozási lehetőségei vannak a társadalmi reformok, a gazdasági reformok, a nagy elosztórendszerek reformjának ügyében, akkor egyértelművé válik, hogy nagyon is megalapozott lehet az uniós állásfoglalás. Az Európai Bizottság máris kinyilvánította: a magyar költségvetés hiánycéljának megtartása csak látszat. A kérdés csak az, hogy az uniós intézmények mire hajlandók elszánni magukat, miközben meg kell segíteni Írországot, és egyre labilisabb Portugália, Spanyolország helyzete is.

- Magyarország két évre stabilitást ígér. Ez manapság érték.

– Persze. Csak az a kérdés: mindenki el akarja-e játszani, hogy hisz az olyan megoldásokban, mint amikor eladjuk a családi ezüstöt annak érdekében, hogy a Gundelben kétszer megvacsorázzunk.

- A kormány azt ígéri, hogy a családi ezüstből olyan vállalkozások lesznek, amelyek megalapozzák a fényes jövőt. Tíz év alatt egymillió munkahelyet, egymillió magyar babát.

– Lehet, hogy csak én voltam figyelmetlen, és az uniós elemzők mégis megtalálják a kormányzati intézkedéscsomagban azt, amit én nem: hogy milyen reformok vezethetnek el minket a Kánaánba. Én csak annyit látok, hogy pont azokra a szektorokra vetnek ki extraadókat, amelyek munkahelyeket teremthetnének még Magyarországon. Hadd tegyek hozzá valamit: tavasszal folyamatosan tárgyalásokat kezdeményeztünk a kormányzattal arról, hogy a mi szerény eszközeinkkel hogyan járulhatnánk hozzá a munkahelyteremtéshez. Már több pénztár is elkötelezte magát arra, hogy megmentsen a csődtől olyan kis- és közepes vállalatokat, amelyek jó gondolatra épülnek, jó üzleti tervet állítottak össze. Hazai pénzügyi cégek hazai vállalkozásokat finanszíroznak ilyen modellben, a hazai piac élénkítése érdekében. Így lehetőség lenne rengeteg munkahely létrehozására, a mostani hihetetlen társadalmi feszültségek nélkül. Számos ötletünk lett volna arra, hogy a kiadási oldalon csökkentsük a kormány terheit. Nem kellettek.

- Az állam most tehát értékpapírokhoz jut. Megbízottai pedig alighanem folytatják azt a tevékenységet, amelyet a kabinet kommunikátorai korábban nyugdíjtőzsdézésnek, nyugdíjrulettnek neveztek.

– Nagyon csodálkozom, hogy a magyar értéktőzsde elnöke nem szólalt meg, amikor a tőzsde kifejezést elkezdték szitokszóként használni. A tőzsdét egy piacgazdaságban meg kellene védeniük nálam hivatottabb személyeknek. A tőzsde ugyanis nem más, mint értékpapírok szabályozott piaca. Nehogy már összekeverjük a kaszinóval vagy a lóversennyel.

- Mindketten tudjuk: a nyugdíjpénztári rendszernek a jelenlegi formájában vége van. Számomra az sem világos, hogy a jövőben is működő önkéntes pénztárak költségeit miből fogják fedezni. A korábbi költségkeretet, amely a befizetések 4,5 százaléka volt, most 0,9 százalékra csökkentik. Ez mire elég?

– Szinte semmire. Az egész jogszabály sátánian zseniális. Egyrészt megzsaroljuk a pénztártagokat: a jövőben igazán elszántnak kell lennie annak, aki azt mondja, csak azért is maradok ebben a rendszerben. Másrészt az intézményeket lehetetlenítik el olyan költségszint meghatározásával, amely a hideg vízre sem lesz elegendő.

- Mondja: nem fél? Ön fiatal, a kormány hosszú időre akar berendezkedni. Nem veszélyes dolog-e a hatalmasokkal szembeszállni?

– Lépten-nyomon, nagyon sokan felteszik nekem ezt a kérdést. Nem tudom: nem vagyok-e úgy, mint a viccbéli ló, amely nem azért megy a falnak, mert vak, hanem mert vakmerő. Persze én is kiszolgáltatott vagyok, mint bárki más. Van egy kislányom, akit fel kell nevelni, és tény: a pályámnak legfeljebb ha a közepén tartok. Ám ha valamiért a sors ezt a feladatot letette elém, akkor teljesítenem kell. Én ezt nem akartam. Én az Axa pénztár igazgatóságának elnökségéért – akár a Stabilitás szövetség elnöki pozíciójáért – egy fillér térítést sem kapok. Nem a nyugdíjpénztári szektorból élek, hanem abból, hogy jogász vagyok egy cégcsoportnál. Én egyáltalán nem akartam ezt a konfliktust, nem arról álmodoztam négyéves koromban, hogy Jeanne D’Arcként egyszer majd kiállok, és hadakozok valamiért. Még az is lehet, hogy félnem kellene. De én ebben az országban akarok élni. Igenis magyarnak szeretném felnevelni a lányomat. Igenis szeretnék büszke lenni arra, hogy Magyarországon élek. Lehet, hogy éppen ezért kell most megtennem azt, amiről úgy gondolom, hogy helyes megtenni. Valójában nincs is más választásom.