Tóth Ákos: A kötcsei klán kultúrharca
„Azt hittem, nemcsak harcolni, de célba érni is együtt fogunk; mert oda fogunk érni nélküled is, de az nem ugyanaz lesz.” Így búcsúzott Orbán Viktor Kerényi Imre rendezőtől, amiből arra lehet következtetni, hogy kormányzásának tehát van célja, meghatározható és definiálható, legalábbis körvonalazható. Igaz, valószínűleg igen nagy bajban lennének mindazok, akiket az a megtiszteltetés ért, hogy részt vehettek a múlt hétvégi kötcsei találkozón, ahol Orbán Viktor évről évre megfogalmazza, hogy mit szeretne látni a világban és idehaza, ha meg kellene határozniuk, hogy mi is volna ez a cél. Kocsis Máté, Németh Szilárd és Rogán Antal talán a migránsmentes Európáról beszélne, Balog Zoltán a zsidó-keresztény kultúra védelméről, Tiborcz István, a jó vő, az üzleti lehetőségek kínálta felemelkedés esélyeiről, a Bencsik testvérek a kultúra el- és visszafoglalásáról, Kövér László a finnugristák nemzetközi összeesküvésének leleplezéséről és így tovább, kérdés, mit mondana például a kormányfő lánya, Orbán Ráhel, aki szintén jelen volt Kötcsén.
Nos, igaz, Kötcse már afféle piknik, jó kis buli, nagy evés-ivással, miért ne vehetne részt rajta Orbán Ráhel a család tagjaként? Ráadásul a kormányfő lánya már nem egyszerű családtag, hanem von Haus aus is egyike a legbefolyásosabb közéleti személyiségeknek, Magyarország egyik formálója, aki lényegében egy személyben felel a turizmusért és a divatiparért egyaránt. És hogy jó kezekben van a divatágazat, ki vitathatná e mostani kötcsei demonstrációja után, amikor a BMW X3-as terepjárójából több százezresre taksált Gucci cipőjében kikászálódva szorította magához az úgy egymillió forintba kerülő Louis Vuitton táskáját, ami tökéletesen kiegészítette halványkék kismamaruháját, nemkülönben a karórája, egy Audemars Piguet Royal Oak típusú gyémántberakásos automata is, aminek piaci értéke úgy 12 millió forint. Orbán Ráhel megadta tehát a módját, a kötcsei kasztnak és a divat világának egyaránt személyes példát mutatott a részletek iránti kifinomultságból.
Nyilván így van a részletekkel édesapja, Orbán Viktor is, aki még soha nem fejtette ki a maga teljes alaposságában a nyilvánosság előtt, hogy mi is lenne az, amit Kerényi Imre temetésén célként említett, de talán úgy véli, hogy a részletekből ez úgyis tiszta sor. Az már biztos, hogy nem a liberális és még csak nem is a pár éve még afféle célként meglebegtetett illiberális demokráciáról van szó, ezeket már túlhaladták a részletek, nemkülönben az élet. Most inkább a kereszténydemokrácia álma dívik errefelé, aminek keresztényiségét egyrészt oly radikális intézkedésekkel kell érvényre juttatni, hogy nem kapnak enni a tranzitzónában azok, akiknek a menedékkérelmét a magyar állam elutasította, a demokrácia jellegét pedig akként domborítjuk ki, hogy a kormány idegenszívűséggel vádolja mindazokat, akik rá mernek mutatni az ilyen eljárás finoman szólva is embertelen és keresztényietlen voltára.
De hát a cél tényleg nem lehet messze, ha már egyszer Orbán Viktor is korszakról beszél.
Márpedig szerinte egy korszak, kiváltképp, ha az róla neveztetik el, akkor válik valódi korszakká, ha együtt jár a kulturális térfoglalással is,
bármit jelentsen is ez. Bár ha kulturális térfoglaláson esetleg az Orbán Ráhel bájos kiegészítői által szimbolizált világot értjük, akkor a térfoglalás szó eleve értelmét veszíti, hiszen a kultúrának ez a szintje földi halandók számára elérhetetlen, a tér legfeljebb a kötcsei kaszt előtt áll nyitva.
Mindenesetre a helyzet az, hogy úgy látszik, még mindig van mit elfoglalni, így több mint nyolcévnyi, jórészt kétharmados kormányzás után is. Ez akár már önmagában is cél lehet, még ha immáron Kerényi Imre nélkül kell is ide eljutni, még ha nem is lesz nélküle ugyanaz a célba érés öröme, az endorfin áramlása, a korszak kiteljesítése.
De a kultúra olyan, mint a hosszú építkezés után a kert rendbetétele: nemigen jut rá, csak aprópénz. Azok a területek, ahol temérdek pénz volt, már rég korszakosak, a többi meg az Orbán-korszak kialakításának szimbóluma: ott a média, az igazságszolgáltatás, az ügyészség, a számvevőszék, az alkotmánybíróság, ott vannak a kényükre-kedvükre pakolgatott szobrok, tehát ott a történelem, ott az ellenzék és ott a társadalom is, a közmunkásoktól kezdve a legmagasabb grádicson lévőkig, akik közül néhány kivételezett együtt hallgathatja Orbán Ráhellel Kötcsén a kormányfő vízióit.
Figyeljünk azonban a részletekre: Orbán Viktor a harci állapotot élesen elválasztotta a célállapottól Kerényi Imre búcsúztatásán, vagyis, s bár könnyen adná magát a következtetés, úgy tűnik, mégsem önmagában a harc a cél. Amiből persze az következik, hogy az Orbán-korszak, ha kiteljesedik a hosszú harcok után, végre harctalan lesz. Ettől függetlenül nem feltétlenül békés, de a vízió szerint övéi a kardcsörtetés után végre megpihenhetnek, és mindenki a neki szánt helyén lesz, ott, ahol Orbán Viktor elrendelte. Nem lesz többé kétely, nem lesznek félreérthető szavak, mondatok, tettek, minden világos lesz, és egyértelmű, eleve elrendeltetett. A közmunkás gyereke állami iskolába kerül, és nagy valószínűséggel közmunkás lesz, a középosztálybelié szakmunkás, az államtitkáré pedig, aki gyerekét a drága, kiemelt oktatást biztosító magániskolába menekíti, a végén biztosan Kötcsén köt ki. Lesz állami kórház, amivel Orbán Viktor szerint egyébként semmi baj nincs, de azért a kötcseieknek lesz kiemelt ellátásuk, lesznek Pasa parkiak és olyanok, akiket az otthonukból való kiebrudalás fenyeget. Kiépülnek a párhuzamos rendszerek, s ezek egyike azoknak, odafönt, akik most épp a kultúra újradefiniálásán tépelődnek, a térhódításon, a korszak kiteljesítésén, megrészegülve saját merészségüktől, hogy ők most újraosztják a lapokat, és kikezdhetnek bárkit. Annak a nevét tűzhetik zászlajukra, akikét csak akarják, s ha neki ez véletlenül nem tetszik, mit se számít, legfeljebb megalázzák őt is. Semmi sem szent, cserébe minden megengedett. Most dől el, ki lesz fönt, ki alul, kinek a világába épül be a 13 milliós BMW X3-as, és kiébe a Suzuki Swift. Ez aztán a kultúrharc a javából, ez lesz talán a legvégső, amíg el nem jutunk a célhoz, Orbán Viktor vágyott világához, ami Kerényi Imre nélkül tényleg nem lesz ugyanaz, mert minden hibája ellenére ő még talán tudta, hogy a Gucci cipő a Louis Vuitton táskával és az Audemars Piguet Royal Oak típusú gyémántberakásos automata karórával nem más, mint ordenáréság. / Tóth Ákos
