Somfai Péter: ELEGY

Nézem azt a képet, amely a napokban került elő az egyik internetes portál jóvoltából. Fekete-fehér fotó, még valamikor februárban készült egy számomra ismeretlen irodában. Talán Magyar Györgynél, aki jómódú „nyugdíjasként” politizálásra adhatta a fejét, s néhány szendvics, meg műanyag pohárból felszolgált üdítő mellett diskurzust kezdeményezett a holnapról. Alig ismert és ismeretlen arcok néznek a kamerába. Ők az Ellenzéki Együttműködés – az ELEGY – alapítói.

Mintha már láttam volna ezt a képet. Vagy mégsem ezt? Az a felvétel a budapesti egyetem jogi karának egyik professzori szobájában készült, istenem, valamikor a történelem előtti időkben! Az ellenzék akkori prominenseit ültette egy hosszú asztal, az Ellenzéki Kerekasztal – az EKA – köré néhány jogászember. Sokan voltak, s akinek nem jutott szék, a falat támasztotta. A többiek, egy pillanatra felhagyva a diskurzussal, belenéztek a lencsébe. Ha akkor kérdeznek, talán csak megvonom a vállam, ki a fene az a Kónya? Az a lakli szőke, valami Fodor? Hátul, a bal sarokban, egy alacsony, soványka, szakállas legény mellett egy kajla bajuszos szorong fél fenékkel a székén; látszik rajtuk, büszkék arra, hogy egyáltalán beengedték őket a „nagyok” közé.

E két fotóról egykori tanárom jutott eszembe, aki többször nyomatékosan adta a tudtunkra, hogy nem csak a Föld forog. Mindig talált valamilyen alkalmat arra, hogy ráébressze éppen csak nyiladozó tudatunkat, miszerint a világunkban szinte minden egy nagy-nagy körforgás része. S ebben a történelem is képes önmagát ismételni. Akkoriban ezt persze kétkedve fogadtuk, mert mélyen hittük, hogy a második világégés borzalmai sem történhetnek meg újra, de ő csak mosolygott, és azt kérdezte: szerintünk nem így gondolták-e a XX. század elején azok is, akiknek az apja, a férje gáztámadásban fulladt meg valamelyik lövészárokban? Na, jó, mondtuk erre, de a fasizmusnak biztosan örökre vége...

Igen, a történelem forgandó. Annak idején, 1989-ben a szétforgácsolt ellenzék, pár tucat ember, szinte kilátástalan helyzetben az EKA összehívása mellett döntött, mert egy másfajta Magyarország álmát kergették. Elegük lett a néhány évtizede regnáló idős politikus rögeszméjéből, aki szerint minden demokráciák legmagasabb szintű demokráciája az ő egyetlen pártjának érdekeit szolgáló szocialista demokrácia. Tudták, az embereket boldogabbá tenné, ha újra élhetnék a többpárti demokrácia szabadságát.

Persze ahányan helyet foglaltak az asztal körül, annyian, annyiféle módon képzelték el az „új világot”, bizonygatva a többieknek, hogy az a helyes út, ahogyan ők megálmodták. Nem sok kellett ahhoz, hogy kenyértörésre vigyék, mert a szabad demokraták, meg azok az ifjoncok, akik akkor fiatal demokratáknak mondták magukat, és helyet kaptak az asztal körül, nem is akartak egyezkedni a békés átmenetről az állampárttal. Ha harc, hát legyen harc! – mondta a fiatal szakállas és a kajla bajszú MSZMP-s kutató. Ezen aztán majdnem megbukott a többiek minden erőfeszítése. De végül az EKA delegáltjai elérték, amit akartak, demokrácia lett belőle, ha nem is éppen olyan, amilyennek kitalálták.

Most itt van az ELEGY. Ismét a szétforgácsolt ellenzéket kellene közös nevezőre hozniuk azoknak az embereknek, akik egy másik Magyarország álmát kergetik. Nekik is elegük lett abból, hogy egy idősödő politikus rájuk akarja erőltetni a maga demokráciáját, miközben szentül hiszi, hogy minden demokráciák legjobbika az ő hatalmi érdekeit szolgáló illiberális demokrácia. Sokakat most is, megint, a többpárti demokrácia szabadsága tenne boldoggá.

Arról a most készült fotóról jobbára az ELEGY ismeretlen figurái néznek rám. Ha sikerülne egyezségre jutniuk egymással, ha meg tudnának egyezni, ha...

Talán most ők küldhetnék el a történelem süllyesztőjébe az illiberális demokráciát, ahogyan az elődeik tették – az EKA álmodozói – a szocialista demokráciával.

Drága tanár úr, megint igazad lehet!