Szeretne az Encyclopaedia Britannica szerzője lenni? Nincs akadálya!
Olvasóit is bevonná az Encyclopedia Britannica az interneten fellelhető tudástárának frissítésébe. A tervek szerint a honlap látogatói és a szakértők együtt szerkesztenék a szócikkeket. A megoldás első pillantásra a Wikipédia össznépi szerkesztést lehetővé tevő rendszerére emlékeztet, ám a nagy tekintélyű enciklopédia urai ezután is szorosan fogják a gyeplőt.
Hamarosan elindul a Britannica online kiadásának új weboldala, mely több teret enged az olvasók által létrehozott tartalomnak. Forradalomról azonban szó sincs: a Britannica ezentúl is tartja magát ahhoz az elvhez, hogy nem kíván "elwikipediásodni".
A kiadóvállalat elnöke a bárki által szerkeszthető rivális gyűjteményre utalva azt írta blogjában: ma divatos azt hangoztatni, hogy a sokaság okosabb, mint a kevesek, és a szakértők kora lejárt, ám ez nem igaz.
Jorge Cauz úgy véli: az emberi tudás dokumentálása alapulhat együttműködésen, de nem folyhat demokratikus elvek szerint. Ezért továbbra is a szakértők fogják vinni a prímet a 240 éves enciklopédia szerkesztésében, igaz, lesznek kiválasztott felhasználók, akiknek a mezei olvasóknál több jogosultságuk lesz. Ők kedvükre hozhatnak létre szócikkeket, kiegészíthetik őket, a nevük pedig bekerül a szerzők közé.
A kiválasztott szerzők és a tudós munkatársak csak látszólag válnak egyenjogúakká: a belső szerzők szócikkeit a Britannica megkülönbözteti a felhasználókétól, a demokrácia valóban nem teljes - írta a BBC.
A Britannica-portál napi 1,5 millió látogatóval büszkélkedhet, ám ez eltörpül a Wikipedia olvasóinak száma mellett. Utóbbit naponta közel 6 millióan keresik fel.