Sivár, lapos és szinte teljesen víz alatt volt a Föld 4,4 milliárd éve

Az Ausztrál Nemzeti Egyetem (ANU) kutatócsoportjának vezetője, Antony Burnham elmondta, olyan cirkonásvány-szemcséket vizsgáltak, amelyek a nyugat-ausztráliai Jack Hills-hegylánc homokkövében őrződtek meg, és amelyek a Földön valaha talált legrégebbi töredékek – olvasható a PhysOrg tudományos honlapon.

2017. május 9., 15:49

„A Föld története olyan, mint egy könyv, amelynek kitépték az első fejezetét. Nincsenek a nagyon korai periódusból megmaradt kőzetek, de ezt a nyomokban megtalálható cirkont használhattuk arra, hogy felépítsük a világ profilját abból az időszakból” – mondta Burnham.

„Kutatásunk alapján arra következtetünk, hogy a Föld első, legalább 700 millió évében nem voltak hegyek és kontinentális összeütközések. A bolygó sokkal csendesebb és unalmasabb hely volt” – mondta a szakértő. Hozzátette: a leletek erős hasonlóságot mutatnak az olyan típusú kőzetekből származó cirkonnal, amelyek a következő 1,5 milliárd évben dominánsak voltak, ez pedig arra utalhat, hogy a Földnek hosszú időre volt szüksége ahhoz, hogy a ma ismert bolygóvá fejlődjön.

Burnham szerint a cirkonszemcsék erodálása a legrégibb sziklákból olyan volt, „mint amikor bőrsejtekre bukkannak egy bűntény helyszínén”.

Az élet első ismert formái mintegy 3,8 milliárd évvel később alakultak ki. Burnham szerint a cirkon inkább régebbi, izzó kőzetekből alakult ki, nem pedig üledékből. „Az üledékolvadás a fő kontinentális lemezek összeütközésére jellemző, például a Himalája esetében, így valószínűleg ilyen események nem következtek be a Föld történetének ezen korai szakaszában” – fejtette ki a kutató.

A témában végzett kutatást a Nature Geoscience című szaklapban mutatták be.

(MTI)