Már a független sajtó is simán átveszi az Orbán-kormány szövegét

A retorikai fogások, a nyelvi eszközök sokszor rejtett módon képesek befolyásolni a hallgatóságot. A Független Médiaközpont műhelyfoglalkozást szervezett újságíróknak, amelynek célja az volt, hogy a résztvevők tudatosan, magabiztosan tudják azonosítani a politikai és a média diskurzusokban előforduló hatáskeltő, megtévesztő vagy éppen félrevezető nyelvi eszközöket.

A foglalkozást vezető Szilágyi Anna kommunikációkutató, a Savannah College of Art and Design tanára Hongkongban. Politikai kommunikációval, propagandával, kisebbségek, országok, és civilizációk ábrázolásával, valamint a verbális bántalmazás hétköznapi eseteivel foglalkozik. Magyar és nemzetközi példákon keresztül vizsgálja, hogy miként befolyásolják az emberi gondolkodást és viselkedést a szavak.

A szakértő szerint az emberek jelentős része meglehetősen védtelen a manipuláció nyelvi eszközeivel szemben. Meglátása szerint a politikusok és a tömegmédiumok ezért hatékonyan tudnak bennünket befolyásolni a nyelven keresztül, anélkül, hogy ennek tudatában lennénk.

A kutató hangsúlyozta, hogy a kommunikáció egész életünket áthatja. Egy beszélő naponta átlagosan úgy 16 ezer szót használ és ebben még nincsenek benne például a Facebook-posztok. A szavakkal örömet szerezhetünk, fájdalmat okozhatunk, alakíthatjuk mások életét. Mégis kevés a tudatosság abban, ahogy a szavakat használjuk nap mint nap.

A szavak mentális struktúrákat, kereteket hívnak elő. Ez a folyamat gyakorlatilag önműködő, így kevés befolyásunk van rá. A kutató ezt George Lakoff tételével illusztrálta, aki a „keretezést” vizsgálta. Kurzusain Lakoff tanítványait rendre arra kéri, hogy egy percen keresztül ne gondoljanak az elefántra, de a felszólításnak a hallgatóság képtelen eleget tenni: csak az elhangzott kifejezésre tudnak gondolni.

Fotó: Független Médiaközpont/Mark Tremmel

Ahogyan ez a példa is szemlélteti, a keretek automatikusan terelik pályákra a gondolkodást, ezért a politikai szereplők és a média hatásosan tudja befolyásolni a kereteken keresztül az embereket. Gyakori jelenség, hogy a független sajtó — a keretezést figyelmen kívül hagyva —, befolyásos politikai pártok (vagy a kormány) stratégiai okokból bevetett kifejezéseit maga is használni kezdi.

Ilyenkor a média úgy jár el, mintha a szóban forgó szavak semleges, leíró kifejezések lennénk, nem pedig ideológiai töltetű, mozgósító hívószavak, amelyek meghatározott kereteket aktiválnak.

Az is előfordulhat, hogy a politikai szereplők, propagandisztikus megfontolásokból „átkereteznek” egy-egy szót. Egy kifejezés jelentése megváltozhat, ha következetesen negatív kereteket hívnak elő kontextusában. Példa erre a magyar propaganda által használt „migráns” szó, amely korábban semleges, leíró szakkifejezés volt, ám a kormányzat szóhasználatának hatására széles körben használt megbélyegző megnevezés, stigma lett belőle.

A befolyásolás eszköze lehet a metafora is, amely egy dolgot egy másik terminusai között jelenít meg. Metaforákat nem csak szónokok és írók használnak, az emberi beszéd és gondolkodás alapvetően metaforikus természetű. Ez azt is jelenti, hogy ahányszor csak találkozunk egy metaforával, az közvetlenül hat elménk működésére. Mivel ezzel csak kevesen vannak tisztában, a metafora könnyen válhat olyan eszközzé, amely rejtetten befolyásolja az emberek gondolatait és viselkedését. A politikai retorikában népszerűek például a katonai szóképek. Ezek akkor is hatnak ránk, ha nem figyelünk fel rájuk, például bátor, tettre kész, hatékony és célorientált politika képzetét keltve.

A politikában és a médiában találkozhatunk a „kollektív egyes szám” használatával is. Ilyenkor ugyan egyes számban beszélnek egy személyről, de egy egész csoportot értenek alatta. Ez a fogás legtöbbször megbélyegző, kirekesztő, vagy ellenségképző diskurzusokban jelenik meg. Például:

„Telefont lopott a hajléktalan”. Ez a mondat egy hajléktalan személyt említ, de egy egész csoportot állíthat be negatívan.

Kiemelt szerepet játszanak a propaganda nyelvhasználatban a személyes névmások. A „mi” névmás használatával egy szónok saját híveit például önkényesen a politikai közösség egészével azonosíthatja, és kirekesztheti azokat, akikre az „ők” névmással utal. Gyakran birtokviszonyt jelölő szavak is támogatják ezt a beállítást. Például: „Ez a mi országunk, és nem az övék!”

Szintén gyakoriak a propagandisztikus nyelvhasználatban a gyűjtőnevek, amelyek általában egy csoportra utalnak. Azt a benyomást kelthetik ugyanis, hogy van egy csoport, amelynek minden tagját azonos értékek és érdekek vezérlik. Például: „A nyugdíjasok nem akarnak változást.” Ez a mondat azt sugallja, hogy a nyugdíjasok homogén csoportot alkotnak, egységes akarattal.

Az álhírek esetében különös figyelmet érdemes fordítani a szenzációhajhász szalagcímekre. A fake news terjesztői minél szélesebb közönséget akarnak elérni, eszköztárukat elsősorban a bulvármédiából kölcsönzik. Ezért gyakran fordulnak elő az álhírek szalagcímeiben olyan kifejezések, amelyek mesterségesen generálnak érdeklődést: „hihetetlen”, „rendkívüli”, „friss”, „döbbenetes”, „az évszázad híre”.

A szenzációhajhász nyelvhasználat jellegzetessége még a felsőfok („legtöbb”, „legnagyobb”). Ez megmutatkozhat olyan határozószavak használatában is, amelyek abszolút minőséget fejeznek ki („soha”, „mindenki”, „senki”). Például: „Soha senki nem hallotta még a politikust így beszélni.”

Szintén bevett eszköz a homályos hírforrásokra való hivatkozás („állítólag”, „némelyek szerint”, „bizonyos források szerint”). Ezekben az esetekben a média munkatársai olyan megállapításokat közölnek, amelyek esetlegesen félrevezető információt tartalmaznak, de nem vállalják értük a felelősséget. Így bármilyen, ellenőrizetlen vagy hamis tartalom megoszthatóvá válik a nyilvánossággal.

Szilágyi Anna a 168 Óra érdeklődésére elmondta, hogy a propaganda, a dezinformáció, az álhírek térhódítása globális jelenség. Mindazonáltal

olyan helyeken, mint Magyarország, ahol a kormányzati propaganda szinte a nyilvánosság egészét dominálja, különösen erősen mutatkozik meg ez a trend.

A kutató azt is hangsúlyozta, hogy a propaganda karaktere tekintetében a magyar esetben nem új jelenséggel van dolgunk: 

– A Fidesz retorikáját alapvetően ugyanazok a nyelvi panelek határozzák meg a 2000-es évek eleje óta. Az ellenségképzés retorikai eszközei ugyan új és új tartalommal töltődtek fel a különböző időszakokban, de maguk az alakzatok lényegében változatlanok maradtak. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a változás nem annyira minőségi, mint inkább mennyiségi: ma szinte mindenhonnan a kormányzati retorika zúdul a társadalomra

– mondja a szakértő.

A jelenlegi trend Szilágyi Anna szerint nem örökre szól:

– Azt gondolom, hogy ha nem is hamar, de lehet ebben változás. Ha így lesz, akkor is a propaganda által okozott súlyos társadalmi károk tartós hatásával kell számolni az olyan esetekben, mint a magyar

- nyilatkozta lapunknak a kutató.