Először hallhatja a nagyközönség, ahogy egy fóka énekli a Star Wars főcímdalát a medence szélén

2019. június 21., 14:03

Szerző:

Szakértők egy csoportja a kúpos fókák hangképzését tanulmányozta, a vizsgálathoz pedig az állatokat igyekeztek megtanítani a zene és az emberi beszéd utánzására – írja a ScienceAlert nyomán a 24.hu.

A kutatók többek közt a Twinkle Twinkle Little Star című angol bölcsődalt, illetve a Star Wars főcímdalát is megpróbálták megtanítani az élőlényeknek. 

A kutatásban három példány, Zola, Janice és Gandalf vett részt. Az állatokat elsőként arra képezték ki, hogy hangrészleteket utánozzanak, ezt követően pedig már dallamok következtek. Mikor már 80 százalékos pontossággal adták vissza saját hangjukon a hallottakat, a szakértők megpróbálták emberihez hasonló hangképzésre is megtanítani őket.

A csapatnak több száz próbát kellett tartania, mire az állatok utánozni tudtak bizonyos hangrészleteket.

Így sikerült:

 

Számos akció- és katasztrófafilm tette már központi témává az áramellátás megszűnését. Könnyű belátni, hogy mindennapi életünk szinte minden mozzanata valamilyen módon az áramhoz kapcsolódik. Eszközeink működése, ételeink frissessége, otthonunk melege – ezekhez is áramra van szükség. A villamos energia fizikai tulajdonságai, illetve a villamosenergia-hálózat működése miatt ezért folyamatos felügyeletre van szükség, hogy ne maradjunk áram nélkül.