Ekkorra kaphatja el szinte a teljes lakosság az omikront

Rusvai Miklós megadta a választ. 

2022. február 18., 10:57

Szerző:

Dr. Rusvai Miklós úgy látja, hogy májusra kialakulhat a széles körű immunitás, mert az omikron addigra megfertőzi a lakosság 90 százalékát. Ezt a virológus a napi koronavírusos esetek alapján kalkulálta ki – számolt be pénteken a Metropol.

A szakember azonban azt is kiemelte, hogy mivel az az omikron egy enyhe lefolyású vírus, így májusig várhatóan nagyon kevés lesz a súlyos beteg, és a halottak száma sem éri el a korábbi becslések szintjét, mivel az az omikron egy enyhe lefolyású vírus, ami immunizálhatja a lakosságot.

 „Arra számítok, hogy egyre alacsonyabb esetszámmal, de májusig kitart majd a vírus, itt marad velünk. A lakosság és a média is egyre kevésbé foglalkozik vele, ám ami fontos, hogy az egészségügyben sem fog gondot okozni. Látható az is, hogy az európai országok túlnyomó többsége is lazít. Várható, hogy a még érvényben levő korlátozó intézkedéseket is feloldják majd Európában, nyilván nálunk is ez történik majd”

– mondta az egészségügyi szakember, majd hozzátette:

 „Aki oltást kapott, de nem esett át a fertőzésen, annak nincs még nyálkahártya-, csak antitestes és sejtes immunitása. A nyálkahártya-immunitást csak a fertőzés átvészelése adja meg, és ezt pluszban kapják az oltottak. Az oltatlanok viszont, még ha kevésbé kórokozóképes is a vírus, komolyabb tünetekre számíthatnak! Sajnos elképzelhető, hogy akár lélegeztetőgépre is kerülhetnek!”.

(Kiemelt kép: Rusvai Miklós. Fotó: M1)