Így figyelik ki a csalók, hogy ellophassák a pénzét

A telefonlopásokkal a csalók gyakran valójában az áldozat pénzéhez akarnak hozzájutni.

2024. június 27., 18:31

Szerző:

Egy-egy telefonlopás sok esetben nem arra irányul, hogy magához a készülékhez hozzájussanak, hanem hogy a csalók megszerezzék az áldozatok banki adatait, majd hozzáférjenek a pénzükhöz – hívta fel a figyelmet a HVG a The Independent cikkére hivatkozva.

Egy brit tévécsatorna műsorában szólaltattak meg anonim módon egy kiberbűnözőt, aki elmondta, hogy bár ma már sokféle módszer áll a bűnözők rendelkezésére, de valójában a régi, jól bevált trükkök még mindig használhatóak, és ezeket alkalmazzák a leggyakrabban egy-egy telefonlopásnál.

A kiberbűnözők gyakran kiterjedt hálózatban dolgoznak, ahol mindenkinek megvan a maga feladata. A sor elején maga a tolvaj áll, aki gyakran a legegyszerűbb módszert választja: például egy zsúfolt közlekedési eszközön az áldozat válla felett kifigyeli a telefon feloldókódját, majd a megfelelő pillanatban kikapja azt az áldozat kezéből és elmenekül.

A mai okostelefonok ugyan sok esetben arcfelismerést vagy ujjlenyomatot kérnek, ám általában a feloldókód is elegendő ahhoz, hogy a bűnözők hozzáférjenek a banki adatokhoz. Ezt követően a csalók a legkülönfélébb módokon tüntetik el a pénzt az áldozat bankszámlájáról, mielőtt még letilthatná a bankkártyáját, vagy zároltathatná a számláját.

A csalók bárkit kifigyelnek

Ha valaki nyilvános helyen lép be a netbankjába, és ezt a folyamatot egy bűnöző észrevétlenül kifigyeli, adott esetben még a mobil ellopására sincs szükség ahhoz, hogy a valódi tulajdonost egy jelszócserével kitiltsák a saját netbankjából, amíg minden pénzétől megszabadítják. Ezt zárhatja ki az Európában elterjedt kétfaktoros hitelesítés, amire ugyan sok ügyfél panaszkodik, de valójában egy lényeges biztonsági intézkedés.

A szakértők szerint a nyilvános helyeken, a tömegközlekedési eszközök vagy szórakozóhelyeken lehetőség szerint kerülni kell a jelszavak beírását, hiszen szinte bárhonnan megfigyelhetővé válnak. Ha mégis elkerülhetetlen a telefon, illetve a banki applikáció használata, akkor is érdemes beállítani, hogy a készülék minden esetben ujjlenyomatot kérjen, és az arcfelismerés is legyen alapvetés. Ezeket nem képesek lemásolni a csalók, így a segítségükkel sok kellemetlenségtől kímélhetik meg magukat a felhasználók.

Természetesen egy mobiltelefon ellopása is nagyon sok gondot okozhat, különösen annak fényében, hogy egy mai okostelefon már nagyobb értéknek minősül. Ám ezekkel a készülékekkel már a bűnözőknek is sokat kell vesződniük, ha nem ismerik a hozzájuk tartozó jelszavakat, így a telefonlopások ma már általában nem a készülékekre irányulnak, sokkal inkább a bennük tárolt adatokra, és a jelszavak megszerzésére is nagyobb hangsúlyt fektetnek.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)