Vigyázzon, ha használt tárgyakat adna el az interneten: csalók lehetnek a vevők is
Egyetlen hirdetés feladása miatt is kiüríthetik a bankszámláját.
Manapság egyre többen próbálják pénzzé tenni a használaton kívüli, de még jó állapotú tárgyaikat az internetes piacterek segítségével. Csakhogy a csalók ezeken a felületeken is megjelentek, és nem csak eladóként – figyelmeztetett a KiberPajzs.
Kézenfekvőnek tűnik, hogy azokat a kisebb vagy nagyobb értékű tárgyakat, amelyekre már nincs otthon szükség, és csak a helyet foglalják, eladjuk az internet segítségével. A közösségi médiában erre akad is lehetőség egy külön felületen, de számos tematikus csoport is létrejött annak érdekében, hogy a kereslet és a kínálat könnyebben egymásra találjon. Csakhogy sajnos itt is nagyon körültekintőnek kell lenni.
Mint arról a 168.hu is írt már, az apróhirdetésekben szereplő adatok gyakran nem felelnek meg a valóságnak, sőt az is előfordul, hogy a meghirdetett termék egyáltalán nem is létezik. A csalók gyakran ezekkel a hamis hirdetésekkel cserkészik be leendő áldozataikat, hogy aztán egy adott összeggel megkárosítsák őket, de akár az is előfordulhat, hogy ellopják a bankkártya adataikat, és a teljes bankszámlájukat kiürítik. Ám ugyanez sajnos más felállásban is előfordulhat.
A csalók mindkét szerepben jelen vannak
A kiberbűnözők vásárlóként is ellepték az online piactereket, pontosabban csak megpróbálják magukat vásárlóként beállítani. Miután jelentkeztek egy meghirdetett termékre, és megegyeznek az eladóval, többnyire azt kérik, hogy egy általuk küldött linken adja meg az eladó a bankszámlája adatait, hogy elutalhassák a termék vételárát. Más esetekben ehhez valamilyen program telepítését kérik az eladó számítógépén. Mindkét csalástípus lényege az, hogy megszerezzék az érzékeny információkat, majd azokat vagy továbbértékesítsék hackereknek, vagy meglopják az áldozatukat.
Az elküldött linkek sokszor egy ismert csomagküldő szolgálat nevével visszaélő, hamis weboldalra mutatnak, amely rengeteg áldozatot megtéveszt. A szakértők éppen ezért hívják fel a figyelmet arra, hogy mindig legyen gyanús, ha egy hirdetésre a megjelenését követő percekben azonnal érkezik egy üzenet egy érdeklődőtől, ugyanis általában csalók figyelik az új hirdetéseket, hogy azonnal lecsaphassanak az új eladókra.
Szintén gyanúra adhat okot, ha a postaköltség vagy a termék értékének kifizetéséhez a vásárló küld linket: eladóként senkinek nem kell fizetnie, ez legyen alapvetés. Az ismeretlen programok telepítése a számítógépen vagy telefonon olyan hiba, amelyet soha nem szabad elkövetni, ebbe senkinek nem szabad beleegyeznie. Akinél mégis bekövetkezett a baj, és kiadta a bankkártyája adatait, annak érdemes azonnal zároltatnia a bankszámlájával együtt, így érdemes késlekedés nélkül értesíteni a számlavezető bankot az incidensről. Ezzel meg lehet akadályozni, hogy további károk érjék az áldozatot.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Freepik)