A mesterséges intelligenciával való beszélgetés kergette öngyilkosságba a fiatal családapát

Egy súlyosan depressziós férfi, ahelyett hogy szakembertől kért volna segítséget egy mesterséges intelliencia alapú chatrobottal élt szociális életet, amely családjától is elszigetelte. 

2023. március 30., 14:23

Szerző:

Egy belga férfi öngyilkos lett, miután hetekig tartó, nyugtalanító beszélgetést folytatott egy Eliza nevű, mesterséges intelligenciával működő chatrobottal – írja a La Libre nyomán az Index. A férfi felesége név nélkül nyilatkozott a La Libre című belga lapnak kedden, elmondása szerint a férje hat héttel a halála előtt kezdett el csevegni Elizával, egy olyan chatrobottal, amelyet egy amerikai startupcég hozott létre a GPT-J technológia – az OpenAI GPT-3 nyílt forráskódú alternatívája – felhasználásával.

„Ha Eliza nem lett volna, még mindig itt lenne. Erről meg vagyok győződve”

– mondta a férfi felesége. A férfi, aki két kisgyermekes, harmincas éveiben járó apa, a chatbottal való beszélgetésben talált menedéket, miután egyre jobban aggódott a klímaváltozás miatt. „Eliza minden kérdésére válaszolt. Ő lett a bizalmasa. Olyan volt, mint egy drog, amelyet reggel és este szokott bevenni, és amely nélkül nem tudott élni” – nyilatkozta az özvegy a lapnak. A mesterséges intelligenca még arról is megpróbálta meggyőzni a férfit – akit egyáltalán nem próbált meg lebeszélni az öngyilkossági szándékáról –, hogy örökre együtt maradhatnak majd a mennyben. 

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja az ingyenes 116-123 lelkisegély-számot!

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock)