Az emberi test bonyolult szerkezetének újabb titkát derítették ki a kutatók, a demencia gyógyítását is segítheti.
Rágóta várt újítást jelentett be a Gmail, hamarosan minden platformon elérhető lesz a praktikus újdonság.
A bálna a legnagyobb vízi állat, egyes példányok csontvázaira azonban a sivatagi homok alatt bukknatak rá, de erre is van magyarázat.
Akár a saját fülhallgatója is a csalók kezére juttathatja.
A mobiltelefonokat is a tulajdonosaik ellen fordítják a csalók.
2009. február 22., 12:01
A NASA közreműködésével délkelet-európai klímahatás-kutatási központ létesül Sopronban, a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Környezet- és Földtudományi Intézetében - olvasható az Országos Erdészeti Egyesület közleményében.
2009. február 22., 05:28
Gérard Larcher, a francia szenátus elnöke ma ünnepélyes keretek között átadja a somogyvári Szent Egyed bencés apátság alapító okiratának másolatát Szili Katalin házelnöknek és Móring József Attilának, a település polgármesterének - közölte az MTI.
2009. február 21., 20:28
A Tolna megyei Bölcskén helyezték szombaton biztonságba annak a 17. század elején elsüllyedt hajónak a maradványait, amelyet február elején találtak a Dunában, a meder kotrása közben. A török kori teherszállító dereglye további sorsa, rekonstrukciója egyelőre bizonytalan.
2009. február 21., 16:42
Brit tudósoknak sikerült kigyógyítaniuk négy gyermeket a mogyoróallergiából, ami jelentős előrelépésnek látszik az immunterápia keresésének útján.
2009. február 21., 14:54
III. Amenhotep fáraó szobrát, valamint a híres Hatsepszut királynő mellszobrát tárták fel egyiptomi régészek Luxorban.
2009. február 21., 07:35
A nyílfarkú pipra madár hímjei inkább együttműködnek, mintsem hogy rivalizáljanak egymással. Párban állva udvarolják körbe a tojót, de annak kegyeit mindig az alfahím nyeri el. A másodhegedűs öt évig türelmesen vár, majd végül megörökli a párzóhelyszínt - tudósít a BBC online hírmagazin.
2009. február 21., 05:42
A 75 év fölötti férfiak többsége számára nem kockázatos, ha nem vesznek részt prosztatarákszűrésen - közölték amerikai kutatók pénteken.
2009. február 20., 20:40
Nem csak az email címeket, de akár a bankkártya számokat is meg tudják szerezni a hackerek egy újfajta technológia segítségével. A legtitkosabb adatokhoz - tehát például gmail, PayPal és Facebook információkhoz is - az SSL encryption nevű védőrendszer feltörésével tudnak könnyedén hozzáférni az adattolvajok.
2009. február 20., 14:26
Filmklub az Akadémián címmel indít vetítéssorozatot a Magyar Tudományos Akadémia. A rendezvény célja az elmúlt években a Magyar Filmszemlén bemutatott kiemelkedő ismeretterjesztő alkotások bemutatásán túl a bennük felvetett társadalmi, ökológiai problémák szélesebb körben való megismertetése.
2009. február 19., 19:15
A világ leghíresebb kalózszájtjának, a perbe fogott Pirate Bay-nek alapítója arra kérte a támogatókat, tartsák távol magukat a szórakoztatóipar érdekvédelmi szervezeteinek honlapjaitól. Az egyik nemzetközi lemezipari szövetség weboldalát ma feltörték és gyalázkodó üzenetet hagytak rajta. A Pirate Bay főnöke szerint nincs szükség effajta akciókra, hiszen a tárgyalóteremben a halálfejes lobogót lengetők állnak nyerésre.
2009. február 19., 12:45
Az Elumotion robotépítő cég és a Bristol Robotics Laboratory által fejlesztett kétéves gépember kedden három napra csatlakozott a londoni Tudománytörténeti Múzeum stábjához a közönség legnagyobb örömére.
2009. február 19., 10:04
Kétezer éves kihagyás után felújították a kitermelést a "fáraók aranybányájában" Egyiptomban.
2009. február 19., 07:02
Mindenevő dinoszaurusz maradványaira bukkantak kutatók Argentínában, ez volt a hiányzó láncszem a növényevők és a húsevők között.
2009. február 19., 06:17
A veszélyeztetett erdők megőrzésének fontosságát bizonyítja, hogy az elmúlt negyven évben nagyobbra nőtt trópusi fák a fosszilis üzemanyagokból származó szén-dioxid 20 százalékát elnyelik - közölték a Nature tudományos magazin szerdán megjelent számában brit kutatók.
2009. február 18., 17:31
Egy fura, zöldes színű, "hátrafelé haladó" kométa kerül a Föld közelébe, amikor a Lulin-üstökös, amely a Naprendszer széléről érkezik, akár szabad szemmel is látható lesz.
2009. február 18., 15:48
Akár 257 ezer éves is lehet azoknak az emberi hajszálaknak a kora, amelyeket dél-afrikai és amerikai tudósok megkövesedett hiénaürülékben fedeztek fel.
2009. február 18., 13:28
Két kilométer mélységig fúrnak le Párizsban ahhoz, hogy mintegy 12 ezer lakást fűthessenek: a francia fővárosban már megkezdődött a munka egy új projekten, amely a geotermikus energia felhasználását célozza. Párizsnak komoly lehetőségei vannak e megújuló energiaforrás hasznosítására.
2009. február 18., 11:07
Igen gazdag az a jégkorszaki leletet, amelyre a híres Los Angeles-i Kátrány-öböl közelében bukkantak.