Zámbó Krisztián és szerelme nagy bejelentést tettek a kapcsolatukról

Zámbó Krisztián és Takács Zsuzska nagy bejelentéssel kerültek címlapra.

2022. november 30., 12:43

Szerző:

Zámbó Krisztián és Takács Zsuzska júniusban szakítottak. A  szakítás oka az volt, hogy sokat változtak az évek alatt és úgy érezték, túlságosan különböznek a jövőről alkotott elképzeléseik. Akkor már 11 éve voltak együtt, és nem sokkal később kiderült, hogy újra összejöttek. Kapcsolatukról most a Hot! magazin legfrissebb számában beszélnek.

Tudni kell az egészhez, hogy november 4-én jelentették be, hogy eljegyezték egymást, méghozzá az alábbi poszttal.

A nagy szenzáció most az, hogy már megvan az esküvő dátuma is, és már egy év sincs hátra addig. Zámbó Krisztián a következőket mondta a lapnak:

„Zsuzska zárt körű ceremóniát szeretett volna, majdhogynem úgy, hogy csak ketten legyünk, én viszont világraszóló ünneplésre vágyom. Végül úgy sikerült meggyőznöm az igazamról, hogy azt mondtam neki: »Kicsikém, te leszel a világ legszebb menyasszonya, és ezt mindenkinek látnia kell!« Ez működött Zsuzskánál: egyre inkább hajlik afelé, hogy növeljük a meghívottak számát. Abban viszont a kezdetektől fogva közös volt az egyetértés, hogy tavaszi esküvőt szeretnénk.”

Zámbóék gyermeket csak akkor vállalnak majd, miután összeházasodtak, az énekes-médiaszemélyiség azt említi, hogy ikreknek különösen örülne.

(Kiemelt kép: Zámbó Krisztián Instagramja)