Zámbó Krisztián kibékülhetett a volt párjával, itt tűntek fel együtt

Zámbó Krisztián rengeteg időt tölt a volt barátnőjével. 

2022. szeptember 5., 11:50

Szerző:

Zámbó Krisztián és a volt párja, Takács Zsuzsi júniusban szakítottak. A  szakítás oka az, hogy sokat változtak az évek alatt és a jövőről alkotott elképzeléseik. A döntésük sokakat meglepett, ugyanis 11 évig voltak együtt és eddig minden akadállyal együtt küzdöttek meg. Most azonban nagyon úgy tűnik, hogy kibékülhettek.

A Blikk azt írja, hogy az egykori pár most is mindenhova együtt utazik és a koncertekre is elkíséri Takács Zsuzsi az énekest. Zámbó Krisztián a közös tetoválásukat sem tűntette el és korábban elárulta, hogy a volt kedvese néha visszajár hozzá takarítani. A közösségi médiában azt állítják, hogy csak barátok, de egyre több helyen tűnnek fel együtt. Takács Zsuzsi a 24 óráig elérhető történetében kirakott egy videót az énekes fellépéséről.

„Zsuzsikának mindig lesz hely a szívemben, és nem mondom, hogy nincs benne a pakliban, hogy egyszer újra egymásra találunk, de csakis akkor, ha látom rajta, lenyugodott, és ha azt érzem, egy irányba tartunk” 

- mondta nemrégiben a zenész.

Még több Zámbó Krisztián

Zámbó Krisztián a fájdalmas szakításáról vallott: Ez igaz szerelem volt

Kitört a balhé a Zámbó családban a Jimmyről készült sorozat miatt

Zámbó Krisztián büszkén mutatja, hogy kigyúrta magát: azok a karok!

(Kiemelt kép: DFP - Schumy Csaba)