Tóth Vera Louis Vuitton-táskával ünnepli, hogy befizette a másfél milliót az E.ON-nak

Tóth Vera a Dominikai köztársaságból posztolt: mint írja, épp ünnepelnek, mert befizették a villanyszámlát.

2023. január 9., 11:57

Szerző:

Tóth Vera és párja, Pauli Zoltán az évet New Yorkban kezdték, majd továbbutaztak Dominikára.

Az énekesnő legutóbbi posztja szerint itt ünnepelnivalójuk is volt, mert befizették november-decemberi villanyszámlájukat. Amint arról korábban többször is írtunk, az énekesnő és párja Palkonyán egy éttermet működtetnek, ami a covid miatti lezárások idején súlyos válságba került – ugyanekkor Tóth Vera sem tudott dolgozni énekesnőként. Később a háború miatti válság további nehézségeket okozott nekik.

„Félreértés ne essék, most fizettük be az E.ON-t. Muszáj volt erre inni egyet”

– írja most Tóth Vera Dominikáról egy sírva nevető szmájlival. A felirathoz tartozó képen koccintásra emel egy pohár bort, miközben csücsörít a szájával és a nyakában egy Louis Vuitton-táska lóg.

„Kedves Vera! Ezt most miért kellett? Azt gondoltam, más értékrendet képviselsz. Polgárpukkasztásra ott a Húgod

– kérdezi erre egy kommentelő, akinek Tóth Vera nem sokkal később megadta a feleletet.

„Nem szerencsés másfél millió forintot kifizetni az E.ON-nak úgy, hogy a november és a december nem a borvidék szezonja turizmus szempontjából és minden alapjáraton megy a házban. Na igen, csak ugye én megtehetem, hogy nyaraljak, ezért nem emelhetek szót ennek. Mit képzelek én. Értem. Csak viccesen próbáltam… Ja, hogy látszik a táskám. Ezeréves, szívesen nekiadom bárkinek. Akkor maradjunk a szánsájn mindenrendben fotóknál… ok.”

Mások írják, hogy ők rögtön értették a poszt humorát és üzenetét, de a berzenkedőknek Tóth Vera egy másik kommentben a következőket is hozzáteszi anyagi helyzetükkel kapcsolatban:

„nem akarok bántani senkit ezzel a poszttal, kár, hogy nem mindenkinek jött le a lényeg… Csak olvasom, hogy Tóthék luxusnyaraláson celebkednek. Egy kaptafa alá vesznek mindenkit a mindenkivel. Aki híres, annak van pénze lóvéra, meg verni zsetont a télből a nyárba, mindezt úgy írja meg a bulvár, hogy minél jobban utáljon érte az, aki elolvassa. Én is olvasom néha ezeket és mosolyognom kellene? Legyinteni? Mondani, hogy jaj a bulvár, kit érdekel… De nem lehet mindig ilyen lazán kezelni ezt. Kellemetlen, a celeb kifejezés meg annál inkább. Amikor a koncerteket rakjuk össze és ünnepkor, hétvégén, hajnaltól éjjelig melózunk a menedzseremmel, az ugye nem látszik annyira, mint ez a luxi. Hangot is adok neki, de a lájkok száma nem annyi, mint amikor pózolós fotót osztok meg, hát na, bumm. Közel negyven koncertet toltam le két és fél hónap alatt és majdnem három évet vártam arra, hogy végre normálisan dolgozhassak és ne legyen gyomoridegem, hogy mikor offolnak le megint a vírus vagy valami miatt. Viszont nem tudom, mi lesz a helyzet 2023-ban, így inkább megtoltam az elmúlt fél évet annyira, amennyire csak lehetett. De: Hálás vagyok, hogy minőséget képviselhetek és így is kellek még ennek a világnak. Elfáradtunk. És igen, itt is megy az agyalás, hogy tartsuk életben azt, amit húsz év alatt építettünk fel és tudom, hogy sok kisvállalkozó ebben van. Évekig figyeltük, hogy mások télen elmennek a nyárba, mi akkor is dolgoztunk. Most először döntöttük el, hogy mi is lelépünk. Pokolba velünk, tudom. A poszt iróniát és humort tartalmaz. Remélem nem múlt ki még teljesen belőlünk. Az ezeréves vintázs vuttyonomat meg odaadom, ha kell. Úgy is már ötszáz éve nyúzom.”

És még egy rövid komment szintén Tóth Verától a saját posztjára:

„mi még kitartunk, nem szeretnénk bezárni. Igen, eljöttünk nyaralni. Elég volt egy kicsit abból, hogy három éve csak a megoldásokat keressük a vállalkozásaink életben tartására és bár nagyon ügyesek vagyunk, kezdtünk kiégni benne. Bocs, hogy életünkben először eljöttünk a télből a nyárba és a humorom még nem hagyott el.”

(Kiemelt kép: Pauli Zoltán Instagramja)