Tóth Gabi új szerelme meghökkentő dolgot publikált

Tóth Gabi új szerelme a közmegegyezés szerint Papp Máté Bence, és ő 2 év után először posztolt most az Instagramra.

2023. október 18., 07:32

Szerző:

Természetesen hivatalosan még mindig találgatásnak számít csak az, hogy Tóth Gabi és a Papp Máté Bence, a Fricska táncegyüttes tagja egy párt alkotnának: egyikük sem erősítette még meg a pletykát. De persze a Krausz Gábor utalásain alapuló pletykát alátámasztja, hogy a kettőst többször látták már együtt, valamint nyilván tudnak arról, hogy immár hónapok óta egy párnak tartja őket a közvélemény, mégsem cáfolták a dolgot.

Mindenesetre Papp Máté Bence jóval nagyobb figyelmet kap, amióta sokan Tóth Gabi szeretőjeként, illetve új szerelmeként gondolnak rá, így nagy feltűnést keltett, hogy a táncos most új posztot tett ki az Instagramra. A lépése már csak azért is meglepő, mert szinte pont 2 éve nem posztolt már semmit, de meglepő azért is, mert vezetéknevéhez híven a fiatalember mintha papnak-szerzetesnek lenne öltözve. Erre utal a képhez írt rövid, olaszos felirat is:

„don Matteo”.

Hát íme a fotó.

A képet ugyanaz a Boldog Attila készítette, aki Tóth Gabit is rendszeresen fényképezi. Tőle származik például az alábbi kép is, amivel Tóth Gabi tegnap az új dalának érkezését jelentette be.

(Kiemelt kép: Tóth Gabi Instagramja)