Tóth Gabi kislánya egyetlen dologra nem hajlandó az óvodában: Kezdem feladni és nekikeseredni

Tóth Gabi kislánya remekül beilleszkedett az oviba, csak egyetlen dologgal van gond.

2023. június 20., 10:48

Szerző:

Tóth Gabi többször is írt a Család.hu című oldalon vezetett blogjában arról, hogy most, hogy a családjuk Szentendrére költözött, hároméves gyermeke megkezdte az óvodát. Az első blogbejegyzésből kiderült, hogy a kislány imádja az ovit, és annyira jól érezte magát, hogy már ott akart aludni. Azonban teljesen mégsem zökkenőmentes minden.

Van ugyanis egy probléma, ami az óvodában is probléma, derül ki Tóth Gabi blogjának legutóbbi bejegyzéséből:

„egyelőre nem nagyon akaródzik neki enni az oviban. Persze mondhatnánk, hogy biztosan azért, mert a Krausz itthon csupa különlegességgel kedveskedik neki. Volt is rá próbálkozása, de feladta, mert ugye – aki rendszeres olvasója a blogomnak, az talán emlékszik – az én egyszem gyönyörű kislányom összesen 3-4-féle ételt hajlandó megenni. A rántott húst, a krumplifőzeléket és a…. (nem emlékszem, mi volt a harmadik). Abban bíztam, hogy ez már nem sokáig lesz így, de még mindig így van. Bár az óvónénik most is támogatnak és biztatnak, hogy majd változni fog, és nem lesz mindig így, de őszintén szólva kicsit kezdem feladni és nekikeseredni, hiszen ahogy nagyanyáink mondták: »márpedig enni kell«.”

Tóth Gabi azt is említi a posztjában, hogy a tapasztaltabbak azt mondták neki előre, hogy ne aggódjon, a lánya remekül fog aludni, játszani és enni az oviban, de ebből sajnos végül csak az első kettő jött be, sőt, a kislány most nemrég egy betegséget is összeszedett az oviban. Az énekesnő tanácsot kér, hogy mit lehet ebben a helyzetben tenni.

Tóth Gabi egyébként nemcsak a kislánya ügyét tárgyalta most a közösségi médiában, hanem a napokban kapott Petőfi-díj kapcsán is megosztotta gondolatait azzal kapcsolatban, kollégái miért nem állnak ki mellette.

(Kiemelt kép: Tóth Gabi Instagramja)