Szörényi Levente elárulta, melyik tárgyból bukott meg a gimnáziumban

Szörényi Levente azt is elmondta, hogy eredetileg milyen pályára készült.

2023. május 23., 11:29

Szerző:

Interjút közöl a Bors Szörényi Leventével annak apropóján, hogy augusztus 19-én a Budapest Sportarénában fogják előadni az immár 40. évfordulóját ünneplő István, a király musicalt.

Az interjúban Szörényi Levente arról is beszél, hogy nem tartja valószínűnek, hogy másik három musicalje beérje az István, a király sikerét, de említi azt is, hogy gyerekkorában még nem zenésznek készült. Erről a következőképpen vall:

„kisfiúként nagyon sok mindenen járt az eszem, azzal kapcsolatban, hogy mi szeretnék lenni. Volt egy olyan időszak, amikor sebészorvos akartam lenni. Nos, ez nem sikerült, de azt mondják, hogy talán nem is baj, bár nagyon precíz vagyok, és biztos, hogy jó sebész lettem volna. Az viszont biztos, hogy a sebészet nem játék, nagyon felelősségteljes, így mellette nem tudtam volna zeneileg kiteljesedni. Más kérdés, hogy később megbuktam matekból, szóval tényleg jobb, hogy a művészi pályát választottam.”

A szórakoztatóiparban dolgozók számára a matematika egyébként gyakran nagy mumus, pár hete az érettségik kapcsán az RTL egyik műsorvezetője vallotta be, hogy ő is megbukott ebből a tárgyból.

(Kiemelt kép: Schumy Csaba – dfp.hu)