Szabó-Kulcsár Edináék házassága válságba jutott – itt tartanak most

A Nyerő párosban beszéltek a nehézségekről, de van fejlemény.

2021. november 12., 09:12

Szerző:

Szabó-Kulcsár Edina és férje, Csuti szerepeltek a Nyerő páros című reality-vetélkedőben idén ősszel az RTL Klubon, és a nyáron rögzített műsorból kiderült, hogy házasságuk komoly válságba jutott. A mélyponton az is előfordult, hogy a szépségkirálynő-influenszer elment otthonról és elvitte a gyerekeket is – erről ebben a korábbi cikkünkben írtunk részletesebben.

Ahogy az a műsorban is elhangzott, a pár dolgozik azon, hogy újra helyrejöjjön a kapcsolatuk, és most a Hot! magazinnak nyilatkoztak arról, hogy hol tartanak ebben.

Csuti, azaz Szabó András azt mesélte a lapnak, hogy minden este szánnak egy kis időt a nyugodt együttlétre a feleségével, és ennek köszönhetően kapcsolatukba visszatért az intimitás.

„Egy komoly kapcsolatom volt, a szüleim elváltak, így nem volt előttem mintakép. Azt láttam anyukámtól, hogy reggeltől estig dolgozik azért, hogy nekünk mindent meg tudjon adni. A feleségem rengeteget tanított nekem az érzelmi intelligenciáról. Továbbra is fejlődni szeretnék ebben. Úgy gondolom: annál nagyobb inspiráció nincs, mint hogy szeretjük egymást”

– teszi hozzá Csuti. Alább az a jelenet tekinthető meg a Nyerő párosból, amikor távozniuk kellett a játékból.

(Kiemelt kép: RTL Klub / Sajtóklub)