Stana Alexandrát azzal vádolja az exférje, hogy megcsalta: Kiderült, van egy harmadik személy a házasságunkban

Köcse György több dologgal is vádolja Stana Alexandrát, először nyilatkozott a válásukról.

2022. február 26., 09:59

Szerző:

Köcse György és Stana Alexandra a TV2-n a Dancing With The Stars című műsorral lett országosan ismert: a táncosházaspárról azonban tavaly kiderült, hogy válnak. Stana Alexandra azóta összejött Meggyes Dáviddal, akit Horváth Gréta férjeként ismertek meg korábban szintén a TV2 nézői, Köcse Györgyről pedig annyit lehetett tudni, hogy elvállalt egy külföldi munkát egy hajón.

Sőt, Stana Alexandra azt nyilatkozta korábban, hogy a válásukat éppen az okozta, hogy két ilyen munka után nem volt hajlandó harmadszor is elvállalni a hajón az állást, szerinte férje a párkapcsolat helyett a karriert választotta. Köcse György teljesen máshogy látja ezt a kérdést, derül ki a Blikk interjújából. A férfi azt mondja, hogy bár Stana Alexandra nem akart kimenni külföldre dolgozni, eleinte egyáltalán nem ellenezte, hogy férje az állást elfogadja egy másik partnerrel, sőt, kifejezetten támogatta őt:

„az is az ő ötlete volt, hogy Szőke Zsuzsival utazzam ki, aki egyébként a barátnője volt. Végig támogatott, amíg a változást lezongoráztunk az amerikaiakkal, leszerződtünk, majd közölte, hogy ha én kimegyek, akkor nem szeretem.”

Köcse György részletesen beszél az interjúban a házasságukról, de a legfontosabb részletek közé tartozik minden bizonnyal az is, hogy úgy érzi, Stana Alexandra nem volt hű hozzá. Dupla lagzit tartottak, és az igazságot pont ebben az időszakban tudta meg:

„három nappal a második esküvő előtt kiderült, van egy harmadik személy a házasságunkban, egy kolléga, aki ráadásul egy bizonyos pozíciót töltött volna be az esküvőnkön. Bár állításuk szerint csóknál több nem történt közöttük, de számomra már az is megcsalás. Szandi egyébként azzal védekezett, hogy a karrierje miatt muszáj volt jó kapcsolatot ápolnia vele…”

Stana Alexandra egyelőre nem reagált ezekre a vádakra a közösségi médiában, de az interjú bizonyára nem a legjobbkor jött, mivel a táncosnő éppen egy fontos fellépésre készül: ma, azaz szombat este Majkával és Curtisszel lép fel a BOK Csarnokban.

Konfliktusok, amikre házasságok mentek rá

Horváth Grétát elhagyta a férje: Esnek ki a csontvázak a szekrényből az elmúlt 4,5 évet illetően

Lagzi Lajcsinak ráment a házassága az áramlopásos ügyre

Berki Mazsi elmondta, igazából mi okozta házasságuk válságát

(Kiemelt kép: Stana Alexandra Instagramja)