Ilyen lesz Rúzsa Magdi a Megasztár zsűrijében, megjött az első előzetes!
Rúzsa Magdi látványos fejfedőt viselve zsűrizi a potenciális énekeseket az előzetesben, amiben ifj. Schobert Norbert is feltűnik.
Szeptember 22-én, azaz a jövő héten vasárnap este kezdődik újra a Megasztár a nagy, visszatérő évaddal, a zsűri közepén Rúzsa Magdi foglal majd helyet. Most először nézhetünk meg belőle olyan előzetest, amiben a zsűri és az énekesek akcióban láthatóak.
Rúzsa Magdi és a többiek a Megasztárban
„Hamarosan visszatér a tévéképernyőkre a legendás tehetségkutató műsor, a Megasztár!” – harangozza be a TV2 a Megasztár új, Rúzsa Magdival visszatérő évadját. A beharangozót alább tudja megtekinteni, feltűnik benne ifj. Schobert Norbert is, aki énekesnek jelentkezett a tehetségkutatóba. Az előzetes egyik leglátványosabb részlete az, amit Rúzsa Magdi a fején visel. Annak idején ugye Lakatos Márk felelt a megasztárosok megjelenéséért, hát neki nyilván nincs már köze a műsorhoz, de úgy tűnik, idén is várhatunk egy-két stílusos-meghökkentő szettet.
Rúzsa Magdi egyébként a Megasztár újraindulásával nagyjából egyszerre egy új dallal is jelentkezik hamarosan, az lesz a címe, hogy Tempera. Az alábbi posztban található a dalhoz készült fotó – vagyis stílusosan temperafestmény.
A Megasztárban ifj. Schobert Norbert is visszatér
12 év után tér vissza tehát a jövő héten a kétezres évek legendás tehetségkutatója. A nyertes 40 millió forintot kap majd, valamint egy dalfelvételt egy világhírű, amerikaistúdióban, plusz a dalhoz egy videóklipet. Nos, akár az is lehet, hogy mindezt Schobert Norbert fogja megnyerni – természetesen a fiatalabb, nem az idősebb. 2022-ben a Farm VIP harmadik évadát nyerte meg ifj. Schobert Norbert: lehet, hogy ő is duplázni fog a TV2-es realityk megnyerésében, mint Varga Viktor?
A sztárcsemete többek között a következőket nyilatkozta arról, hogy tavaly ugyan a Sztárboxban indult (a negyeddöntőben Istenes Bencétől kapott ki), idén viszont a Megasztárban fog:
„Kiskorom óta énekelek, de tudatosan nem igazán foglalkoztam vele egészen mostanáig. Az utóbbi időben kezdtem el énektanárhoz járni, de alapvetően itthon, magamnak énekelek.”
Az idősebbik Schobert Norbert és Rubint Réka, azaz a fiatalember szülei éppen külföldön tartózkodtak, amikor a fiuk elment a Megasztár meghallgatására, ezért nem kísérték el őt. Mindenesetre a kezdő énekes így írta le a zenei ízlését a Blikk korábbi interjújában:
„Szeretem a blues, a gospel és a rock and roll műfaját, azaz inkább a régebbi zenéket kedvelem.”
A fenti előzetesben nem hallhatjuk a fiatalember hangját, de ha ön kíváncsi rá, akkor az alábbi TikTok-videót ajánljuk az ön figyelmébe.
(Kiemelt kép: TV2/Megasztár)