Rácz Jenő visszatért és megdöbbentő bejelentést tett: a Sztárboxról van szó

Rácz Jenő az Instán fotóval együtt tette közzé a hírt.

2024. január 4., 14:41

Szerző:

Rácz Jenő számára két győzelmet hozott a Sztárbox tavaly, így jutott be a döntőbe. Ott azonban Molnár Áron megdöbbentő gyorsasággal kiütötte őt, még sérülést is okozva, ami után a sztárséf azt mondta, hogy gondolkodik azon, hogy ideje lenne talán kicsit visszavennie, a médiaszereplésekből legalábbis. Mellesleg Istenes Bence, akit Rácz Jenő a Sztárbox elődöntőjében győzött le, pont ugyanezen gondolkodott el újévkor.

A karácsonyt Rácz Jenő és felesége, Rácz-Gyuricza Dóra, valamint kislányuk, Kamilla egy egzotikus üdülőhelyen töltötte a Maldív-szigeteken, majd onnan a két ünnep közötti időszakban a sztárséf rögtön bokszolgatott is egyet, immár a Sztárbox körüli felhajtás-stressz nélkül.

A bejelentés most annyi, hogy új esztendőben ugyanolyan komolyan folytatja a bokszolást, ahol tavaly abbahagyta. Csütörtök délután a következőket posztolta:

„elindítottuk a 2024-es évet az első közös edzéssel. Jó érzés újra itt lenni!”

Erre kommentben Dopeman kérdezi meg, hogy ezek szerint akkor edz-e tovább Rácz Jenő, és a sztárséf válasza a következő:

„edzegetek, heti 3-4-et megtartok, de hobbista üzemmódban!”

A mindehhez tartozó fotón az edzőjével, Dobi Zsolttal pózolnak együtt.

(Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub/Sztárbox)