Molnár Áron elárulta, miért grimaszolt olyan furán Rácz Jenőre a Sztárbox-döntő kezdetén

Sok néző kiszúrta, milyen furcsa fejeket vágott Molnár Áron, mielőtt Rácz Jenővel ütni kezdték egymást.

2023. december 16., 06:19

Szerző:

Friss interjút közöl az RTL.hu Molnár Áron színész-aktivistával, és a téma természetesen még mindig a Sztárbox. Az interjúból kiderül, hogy a döntőbeli ellenfelét Molnár Áron nagyon szimpatikusnak találta, és természetesen beszéltek már Rácz Jenővel a meccs óta, amin a sztárséf elég komoly sérülést szenvedett:

„beszéltünk, mondta, hogy igazam volt, ő is azt érezte, hogy már elengedte, nem akarta a küzdelmet. Mondtam neki, hogy nagyon szívesen elmegyek vele, a feleségével és az én feleségemmel négyesben vacsorázni. Szimpatikusak voltak nekem Dórival.”

A Sztárbox könnyűsúlyú bajnoka azt a kérdést is megkapta, miért grimaszolt olyan furcsán a meccs előtt. Hát ha ez önnek is feltűnt, akkor minden bizonnyal érdekli a magyarázat:

„a mérkőzés előtt nagyon fontos, hogy az izommemóriánk felkészüljön arra, hogy ütést fog kapni. Ezért be kell mozgatni az állkapcsot, szét kell húzni az arcot. Sőt be kell ütni az állkapcsot, az orrot és a hasat is a kesztyűvel. A grimaszolás pedig valójában egy arctorna, az a lényege, hogy az izommemória kezdjen el felébredni, hogy most stressz hatása alatt lesz és ütést fog kapni.”

Ha ennek tudatában most szívesen visszanézné a meccs vonatkozó részét, rajtunk nem múlik! Alább rögtön az ötödik másodpercnél lehet is látni, hogy miről van szó.

(Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub/Sztárbox)