3 csillagjegy, aki váratlanul pénzhez jut a héten

Ezek a csillagjegyek lesznek a legszerencsésebbek a héten!

2021. november 9., 08:54

Szerző:

A heti horoszkóp szerint november második hete elég szélsőségesen alakul majd, azonban ez a három csillagjegy nagyon is örülhet, mert jó időre rendeződik az anyagi helyzete!

Oroszlán

Nemrégiben nagyot kockáztatott, olyat vállalt be, amiben nem sokan hittek. Talán egy hatalmas összeget fektetett be, esetleg saját vállalkozst indított vagy másodállást vállalt. Bármelyikről is legyen szó, megérzése beigazolódik, nem csak, hogy bejött a húzása, de minden várakozását felülmúlta, aminek következtében nem kis összeghez juthat a közeljövőben.

Vízöntő

Egy váratlan és meglepő telefonhívás megvátoztathatja az egész életét! Egy régi ismerőse, kollégája keresi meg önt, hogy egy visszautasíthatatlan állásajánlatot tegyen. Ez jel az univerzumtól, hogy ideje a karrierváltásnak! Ráadásul annyira jó helyzetben van, hogy szinte bármilyen fizetést kialkudhat magának, szóval ne fogja vissza magát, mert az új lehetőség anyagi biztonságot is jelent egyben.

Halak

A párjával eltérően látják a pénzügyeiket és a megtakarításaikat is, ami gyakran okoz gondot önök között, de hátráltatja is önöket abban, hogy félretegyenek. Egy őszinte beszélgetéssel ezen azonban könnyen segíthetne, mondja el, mit lát problémának, és hogyan javítana rajta. Szerelme most különösen nyitott és befogadó lesz a témára, a változás pedig már hétvége környékén érzékelhető lesz, sokkal több marad a családi kasszában az új módszereknek köszönhetően.

Olvassa el heti horoszkópját is!

Ezekre a csillagjegyekre hatalmas változás vár ősszel

3 csillagjegy, akinek megváltozik az élete novemberben

(Kiemelt kép: Shutterstock)