Pécsi Ildikó házában megdöbbentő dolgokat találtak az új lakók

Pécsi Ildikó egykori ingatlanját felosztották – most az a házaspár nyilatkozott, akik a házat és körülötte levő telket vásárolták meg.

2023. május 22., 08:25

Szerző:

Érdekes riportot közöl a Blikk Pécsi Ildikó gödöllői ingatlanának sorsáról. A legendás színésznő tavaly decemberben hunyt el, a házat és a telket a fia, Szűcs Csaba örökölte. Hatalmas ingatlanról van azonban szó, amit az örökös nem tudott volna fenntartani, így továbbadta egy építési vállalkozónak, aki a tágas udvart hat részre osztotta, és az így létrejött telkeken társasházak épültek.

Érintetlenül megmaradt azonban a ház, amiben Pécsi Ildikó és Szűcs Lajos laktak, a körülötte lévő telekkel. Ezt így értékesítették egy házaspárnak, akiknek úgy tetszett meg az ingatlan, hogy nem tudták, kik laktak előtte benne.

„Beleszerettünk, de akkor még nem tudtuk, hogy ez Pécsi Ildikó és Szűcs Lajos otthona volt. Érdekes a sors, mert anyukám egy gimnáziumba járt Ildikóval Nyíregyházán”

– mesélik a mostani lakosok.

Az interjúból többek között az is kiderül, hogy a ház nem volt teljesen kiürítve az értékesítés előtt, így mindenféle kincs is előkerült a színésznő életéből.

„A művésznő fia korábban elvitte azokat a dolgokat, amelyekre igényt tartott. Azonban így is maradt még itt néhány családi fotó, bútor vagy jelmez Pécsi Ildikó hagyatékából”

– mondják a ház vevői, hozzátéve, hogy ezeket a tárgyakat a Pécsi Ildikó Színi Társulatnak vagy L. Péterfi Csabának szeretnék felajánlani.

(Kiemelt kép: Schumy Csaba – dfp.hu)