Opitz Barbi felháborodottan reagált a támadásokra és elárulta az igazságot decemberi eltűnéséről

Sőt, nemcsak Opitz Barbi posztolt dühös kirohanást, hanem a szerelme is, akit megvádoltak.

2023. május 17., 07:47

Szerző:

Opitz Barbi csak egy azóta eltűnt Instasztoriban ugyan, de kitett egy olyan képet, ami szerint újra együtt van korábbi szerelmével, és ebből újra berobbant az a botrány, amiről azt hihettük, hogy már vége. Decemberben ugyanis az X-Faktor-győztes énekesnőt egyszer csak kétségbeesetten keresni kezdte a családja. Opitz Barbara egy idő után meglett, kiderült, hogy volt egy vitája a szerelmével, de semmi aggodalomra okot adó dolog nem történt, igaz, az mégiscsak egyértelműnek tűnt, hogy konfliktus lehet a családja és a párja között.

Most, hogy újra együtt vannak a Serleg Albert néven influenszerként ismert fiatalemberrel, egy friss cikk szerint a környezete aggódik Opitz Barbaráért: egy állítólagos barát mondta ezt a lapoknak.

A 23 éves énekesnő ezzel kapcsolatban felháborodottan írja egy friss, szerda estig megtekinthető Instasztoriban, hogy:

„összesen 3 barátom van, akik tényleg igazi barátok és számíthatok rájuk, ezeken kívül van 2 – ha szemét lennék, írhatnék neveket!!! – akiket hiába kerestem, igen, ÉN, mindenkire volt idejük, csak rám nem. [...] Hála Istennek vannak igaz barátaim is, akik nem az újságcikkekben fognak barátot alakítani meg félrevezetni az embereket.”

Opitz Barbara arról is beszámol részletesebben, hogy pontosan mi volt az az esemény, ami után az elrablós pletykák lábra kaptak:

„hónapok óta írják az újságírók, hogy a barátom elrabolt – nem rabolt el... Nézzük, hogy mi is volt: teljes félreértés történt, pár óráig nem voltam elérhető, mivel aludtam, otthon! Előtte este volt egy vitánk, ami után kibékültünk, és együtt akartunk lemenni hozzá vidékre reggel, csak én visszafordultam, mert a fűtést elfelejtettem lekapcsolni, nem tudott megvárni, sietett munkába, én viszont akkor mondtam neki, hogy majd később megyek le hozzá, visszaalszom picit, na ez idő alatt nem ért el délután senki, összesen kb. 3 órán keresztül. Mindenki csak abból indult ki, hogy előtte este vitáztunk, és jöttek a feltételezések, nyilván teljes jóindulatból, aggodalomból fakadóan, hogy lehet, hogy elrabolt és azért nem vagyok épp elérhető. (De azt megjegyezném, hogy még jogsija sincs a páromnak, alapból taxival indultunk el...) Nyilván az aggodalom miatt az ember hirtelen képes túlgondolni egy adott helyzetet, viszont az emberrablás elég súlyos dolog, nem történt ilyen.”

Az énekesnő a maga részéről azzal zárja le a sztorit, hogy hozzáteszi, hogy a fontos az, hogy most mennyire boldogok együtt.

Opitz Barbara párja, Serleg Albert szintén automatikusan eltűnő sztoriban válaszolt, méghozzá a következőket írva:

„kár, hogy az emberek és a sajtó írják a mi történetünk, vagy hogy éppen mit követünk el, sok olyan dolgot »csináltunk«, amiről még mi sem tudunk. Nem tudják, hogy a magánéletünk ezzel hogy megbélyegzik... Nem kell minden agymosást elhinnetek! Nem kell mindent elhinnetek, amit elétek raknak, mert lehet, hogy a fele sem, vagy teljes mértékben nem igaz. Úgy ítélkezz, hogy ismered az illetőt! És nem erőszakos barát, hanem párja, kikérem magamnak.”

Ő szintén hozzáteszi, hogy nem veszekedésből áll az életük Opitz Barbarával, hanem nagyon boldogok együtt. A pár mindkét tagja posztolt egy újabb közös képet is, ami akkor készült, amikor moziba mentek Serleg Albert öccsével hármasban.

(Kiemelt kép: Opitz Barbara Instagramja)