Műveltségi teszt két kötelező verssel: itt 20 másodperc alatt illik kiszúrni a két kakukktojást!
A mai rejtvény egy műveltségi teszt, és két olyan vers ismeretére épül, amiket széles körben a magyar kultúra alapköveiként ismernek el.
A mai műveltségi teszt ihletője két kötelező vers, azaz két olyan vers, amelyet minden magyar diáknak életében egyszer meg kell tanulnia kívülről. Nem csak az alaptananyaghoz tartoznak ezek a költemények, mindkét vers szállóigévé vált sorokat tartalmaz. Na de melyik két versről van szó? Ezt természetesen nem a rejtvénykészítő fogja beleírni a bevezetőbe, hanem ön, a rejtvényfejtő fogja kitalálni másodperceken belül, sőt, lehet, hogy már meg is van a két verscím a fenti ízelítő alapján.
De amint az a címből reményeink szerint egyértelmű, a feladat nem önmagában a két vers címének a kitalálása. Két szócsoportot talál alább, mindkettő 10-10 szavat tartalmaz. Mindkét csoportban van egy-egy kakukktojás, azaz egy olyan szó, ami nem illik az adott csoportba – hanem a másik csoportba illik. Azaz egy-egy szó rossz helyen, rossz oldalon van. A helyes megfejtés tehát az a két szó, amelyiket meg kéne cserélni az alábbi ábrában. Annyira ismert ez a két vers, hogy azt saccoljuk, hogy ez 20 másodperc alatt menni fog a többségnek. Próbálja ki, hogy önnek is elég-e ennyi idő! Indítsa el a visszaszámlálót, aztán görgessen lejjebb a teljes feladványért!
Műveltségi teszt: melyik két szó a kakukktojás?
Keresse meg mindkét csoportban azt a szót, amelyik igazából a másik csoportba illik!
Kép: 168.hu/Gyulai Bence
A megfejtést az oldal alján találja
Álljon itt egy lazán kapcsolódó zenei videó helykitöltőnek, hogy egy kicsit görgetni kelljen a helyes megfejtésért! A választ a klip alatt találja.
Itt a megfejtés
A két vers, amiről ez a rejtvény szól, természetesen egyrészt Arany Jánostól A walesi bárdok (itt a teljes vers), másrészt pedig József Attilától A Dunánál (itt a teljes vers). Az első oszlop tehát A walesi bárdokból tartalmaz egy-egy szót, ha úgy tetszik, egyszavas idézeteket – plusz egy kakukktojást. A második csoportban szereplő 10 szó közül 9 pedig A Dunánál szövegében szerepel, a tizedik pedig ugye A walesi bárdokéban. Nos, az első oszlop kivétele a
„fecseg”
szó. „Alig hallottam, sorsomba merülten, hogy fecseg a felszin, hallgat a mély” – ez A Dunánál első versszakában van, nem A walesi bárdokban.
Ezzel szemben a második csoport kakukktojása az, hogy
„istenadta”.
„S a nép, az istenadta nép / Oly boldog rajta, Sire!” – ez pedig A walesi bárdok egyik szállóigéje, nem József Attilához kötődik.
Reméljük, tetszett a mai rejtvény, várjuk önt vissza holnap is a 168.hu-n egy más típusú játékkal itt a Szórakozás rovatban!
Nem volt ugyan kérdés, de...
...a helykitöltőnek beágyazott videó igazából ezúttal sem volt független a játék témájától. „Legelőin fű kövér” – áll A walesi bárdokban, és a klipben Tom Jones pont erről, azaz hazája zöld, zöld füvéről énekel. Igen, Tom Jones egy walesi származású énekes. Akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy Tom Jones szó szerint egy walesi bárd.
(Kiemelt kép: 168.hu/Gyulai Bence)