Molnár Gusztáv elárulta, hol talált végre munkát több, mint két év után

Molnár Gusztáv csaknem egy évet volt az elvonón, azóta is munkát keres. Most lett.

2024. március 5., 08:31

Szerző:

Molnár Gusztáv nagyon fontos posztot jelentetett meg az Instagramon hétfő este: élete nagy mérföldkövéről számol be az alábbi posztban, amihez tudni kell, hogy a színész az alkoholbetegsége miatt rehabilitációra szorult, és amióta az intézményből kikerült, rendkívül szűkös anyagi körülmények között élt.

A 37 éves színész a következőket írja:

„úton Kassára. A bemutatómig most már ott is maradok. Több, mint két év után az első színházi bemutatóm. Nagyon hálás vagyok a lehetőségért. Színész vagyok. Csodás dolog hetek óta a színház társulatának a részének lenni. Március 14. Ember tragédiája. Már most tudom, hogy hiányozni fognak ezek az emberek, de aztán vár Budapest. Az előző posztom miatt rengeteg kérdést kaptam. Köszönöm. Majd igyekszem megválaszolni őket. Ez egy nagyszerű évnek indult eddig. Hozott munkát, barátokat, és még szerelmet is. Engedd el, és megkapod. Szóval most boldog vagyok. Kellemes hetet.”

A képen Molnár Gusztáv mutatja is, ahogy utazik a vonaton Kassára.

Molnár Gusztáv persze dolgozgatott már eddig is, színre vitte például saját, egyszemélyes színházi estjét, illetve dalszövegeket írt:

„eltelt úgy két év, hogy valahogy nem alakultak jól a dolgaim. Most minden nagyon más. Kevesen tudjátok, hogy sok előadásnak írtam dalszövegeket. Most teszek egy próbát, és írok magamnak. Nem tudom mi lesz belőle, de bizakodó vagyok. Valentin-nap van. Valakinek fontos, valakinek nem. Nekem az a fontos, hogy tudok szeretni.”

Molnár Gusztáv írja is a címkékben, hogy új életet kezdett.

Molnár Gusztávnak az érzelmek terén is kezd újra rendbe jönni az élete: van egy lány, aki megtetszett neki. Az alábbi interjúban a következő hangzik el:

„van egy lány, aki most felkeltette az érdeklődésemet, igen. De óvatos vagyok. Még csomó mindennel meg kell harcolnom. Nem jött még rendbe minden emberi kapcsolatom. Még tartozom embereknek jóvátételekkel, valahogy a gyermekemmel való viszonyomat is helyre kell hoznom. Azért ezzel van munka. Egyébként azt szokták mondani, hogy 5 év, amikor stabil józanságról beszélhetünk. Úgyhogy most még jön 5 kalandos évem.”

Ez a Fókusz-riport még januárban készült.

Tavaly decemberben pedig Hajdú Péternél beszélt arról Molnár Gusztáv, mennyire rossz anyagi körülmények között van:

„egy ismerősömtől bérlek egy szobát most. [...] Még dolgozni kell azért, hogy nullán legyek. Sacc per kábé olyan nyolcmillió [forint adósságom van]. Nekem buknom kellett mindent.”

Tavaly nyáron, az elvonó előtt Molnár Gusztáv hajléktalan lett, azt mondja, buszmegállókban, parkokban aludt, amint az az alábbi videóban szóba kerül.

(Kiemelt kép: Molnár Gusztáv Instagramja)