Malek Andrea a hitéről vallott: Nem akarok megtéríteni senkit

Malek Andrea azt is elmondja, kinek hálás mindazért, amit elért az életben.

2024. március 13., 07:57

Szerző:

Malek Andrea szerepel a Nők Lapja friss számának címlapján, és jeles nappal esik egybe a magazin megjelenése: a színész-énekesnő ma töltötte be az 56. életévét.

Az interjúban az énekesnő a születésnap apropóján, ahogy szokás, visszatekint az életére. Kétszer volt férjnél, Princz Gábor üzletembertől, a Postabank egykori vezérigazgatójától két fia született, Walter Lochmann osztrák zeneszerző-karmestertől pedig egy kislánya. A fiai már felnőttek, egyikük az idén lesz 30, a másikuk 26. Kislánya, Léna Sophie Lochmann 14 éves. A nála 13 évvel idősebb zeneszerzőtől Malek Andrea 2017-ben vált el. Az énekesnő az utóbbi időben a Malek Andi Soulistic formációval lép fel rendszeresen.

És hogy mi változott az évek-évtizedek során? Erre a Szomszédok egykori mentősgyakornoka a következőket válaszolja:

„erősebb lettem. Megnőtt a bizalmam, a stabilitásom, és békesség van bennem. Isten megváltoztatott. Az egészséges, hogy ennyi idős korára az embernek az egója összetörik.”

Malek Andrea azt mondja, nem szeretne túl sokat beszélni a hitéről, de ennyit azért elmond ezzel a témával kapcsolatban:

„nem akarok megtéríteni senkit. Annak viszont örülök, ha bárki tanul a példámból. Én csak a saját megtett utamról tudok beszélni, arról, hogy sose felejtem el, kitől kaptam az életet, a tehetséget. Mindent Istennek és a szüleimnek köszönhetek.”

Malek Andrea szülei

A fent említett szülők ugye egyrészt az idősebb Malek Miklós Erkel Ferenc-díjas magyar zeneszerző, karmester, másrészt Toldy Mária táncdalénekesnő. Malek Andrea a múlt hónapban a Meglepetés magazinban is szerepelt, és ott édesanyjával együtt adtak interjút.

„Ha énekesnő maradtam volna, már biztos nem állnék a színpadon. Anyuka akartam lenni, és én szerettem volna felnevelni a gyerekeimet, Andreát és Miklóst. A férjemmel, Malek Miklóssal nagyon sokszor léptünk fel együtt, de az éjszakába nem lehet úgy elmenni dolgozni, hogy közben a gyerekek itthon várnak”

– mondja Toldy Mária a magazinban. Az énekesnő a pályaváltásra így emlékszik most vissza:

„amikor felhívott az igazgató, hogy lenne-e kedvem tanítani, azonnal igent mondtam. Úgy tűnt, könnyen magam mögött hagytam a művészi pályát, a színpadi létet és igyekeztem gyorsan beilleszkedni a civil hétköznapokba. Szeretettel fogadtak és örültek nekem az iskolában. A tanítás után pedig hazajöttem és a gyerekeimmel foglalkozhattam, ez mindennél többet jelentett számomra.”

Az interjúból kiderül továbbá, hogy Toldy Mária továbbra is ugyanabban a házban lakik a XV. kerületben, ahol felnőtt. Gyerekeit is itt nevelte fel, unokái szintén itt látogatják meg alkalomadtán.

(Kiemelt kép: Malek Andrea Instagramja)