L.L. Junior és felesége megdöbbentő vallomást tettek
Őszintén beszéltek házasságukról és a legnagyobb problémáikról.
L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga a nyáron forgatott, de csak most műsorra tűzött Nyerő Páros részeiben még magabiztosan és nagy szerelemben küzd az év párja címért, azonban azóta már külön folytatják életüket. Most a Story magazinnak meséltek arról, hogyan próbálják megmenteni házasságukat.
Körtvélyessy Kinga még augusztusban költözött el a zenésztől kislányukkal, Lilivel. A pár még nem vált el, de azóta nem élnek együtt, viszont most úgy tűnik, mindent megtesznek azért, hogy sikerüljön rendbe hozni a kapcsolatukat.
„Hivatalosan házasok vagyunk, de nem élünk együtt. A gyermekünket közösen, egyetértésben neveljük, mindennap találkozunk, és azon dolgozunk, hogy a kapcsolatunk újra működőképes legyen. Ugyanis sok olyan érték elveszett a házasságunkból, amit újra kell építeni. A figyelem, a megértés a tisztelet és az önfeláldozás, ami mindkettőnk részéről hiányzik mára. Történt egy óriási tragédia az életünkben, ami után egymásba kapaszkodtunk, aztán Kinga terhes lett, ami egy hatalmas áldás volt. Közben belefogtunk egy nagy projektbe, házat újítottunk fel, ami újabb megpróbáltatásokkal járt, mígnem újabb csapással kellett szembenéznünk: elhunyt Kinga anyukája. Ha őszinte akarok lenni, a kezdetektől fogva küzdünk egymással, egymásért, a kapcsolatunkért”
– nyilatkozta a Story magazinnak Junior.
„A szeretetet és a gyűlöletet nagyon vékony határ választja el egymástól, és mi ezt már a legelején megtapasztaltuk. Hisz akit szeretünk, azt tudjuk leginkább bántani. Ráadásul soha nem voltam az a típusú férfi, akit a sarokba lehet szorítani, aki azt teszi, amit a felesége mond, és Kinga sem egy házi robot, aki mindenre csak bólogat. A kezdetektől fogva nagy csatákat vívunk”
– árulta el a rapper, aki azt is bevallotta, hogy párterápiára is járnak Kingával, akivel előfordult, hogy annyira összevesztek, hogy lemondták az időpontjukat a terapeutával. De hamar rájöttek, hogy nagy a tét, és tovább kell küzdeniük a szerelmükért.
„Az utóbbi időben már a problémákról sem tudtunk beszélni. A párterápia során viszont kénytelenek vagyunk elmondani egymásnak az érzéseinket, ráadásul elszabadulni sem tudunk, hiszen azért megyünk oda. Az akarás eddig bennünk volt, csak a megvalósítással vannak gondjaink. Mindketten tele vagyunk a házasságunk alatt felgyülemlett sérelmekkel. Túlérzékeny lettem az elmúlt időszakban, és mindketten úgy éreztük, nem tudunk egymáshoz fordulni, nem vagyunk egymás támaszai”
– mesélte a lapnak Kinga, akinek édesanyja próbált segíteni helyrehozni a házasságát.
„Az édesanyám volt a legfőbb támaszom, minden titkom tudója. Laci megértésében is nagyon sokat segített. Ők nagyon egy hullámhosszon voltak, megértették egymást. Anyukám megértette a művész lélek működését, azt, amivel én sokszor még most is küzdök”
– mondta Kinga, aki kislánya születése után nem sokkal vesztette el édesanyját, aki cukorbeteg volt és elkapta a koronavírust. A kisgyermekes anyukának nehéz volt feldolgoznia a tragédiát, és tartania kellett magát kisbabája miatt is. Kinga azt is elárulta, Junior nagyon sokat segített neki, miután elvesztette édesanyját, és még mindig nagyon szerelmes a zenészbe.
„Ez egy mindent elsöprő találkozás, amilyen nem sokszor adatik meg az ember életében. Hiszek abban, hogy nem véletlenül rendelt minket egymás mellé az Isten, és abban is biztos vagyok, hogy a jövőben egyikünknek sem jönne még egy olyan személy az életébe, aki ennyire meghatározó, ennyire nagy hatással van rá”
– vallotta be Kinga, aki bízik abban, hogy sikerül helyrehozniuk a házasságukat Juniorral.
(Kiemelt kép: RTL Sajtóklub)