Körtvélyessy Kinga nagy bejelentést tett: L.L. Juniorral közös lányukról van szó

Körtvélyessy Kinga azt meséli, egyszerre két nagy mérföldkőhöz érkeztek a kislány életében.

2024. július 15., 13:56

Szerző:

Körtvélyessy Kinga 2021-ben még a Nyerő Párosban is szerepelt volt férjével, L.L. Juniorral. Az azóta eltelt időben azonban sokkal ritkábban beszél a magánéletéről a nyilvánosság előtt, és ebben minden bizonnyal nagy szerepe lehet, hogy azóta elváltak egymástól a Fekete vonatból ismert rapperrel. Az édesanya azonban most tett egy kivételt, és olvasható vele egy interjú a Story nyári különszámában.

Körtvélyessy Kinga kislánya oviba készül

Körtvélyessy Kinga egyszerre két nagy dolgot árul el Lilivel kapcsolatban, és ezek közül az, hogy szeptembertől óvodás lesz, csak az egyik:

„Lili szep­tembertől óvodába készül, és ami a legnagyobb változás vele kapcsolatban, hogy nagyon jó vele utazni, így szabadabban mozgunk, mint bármikor. Érzem, ez a nyár emiatt más lesz, mint a többi.”

Körtvélyessy Kinga felidézi saját gyermekkora nyarait is annak kapcsán, hogy elmondja, most már mennyire szeret lent lenni a Balatonon a kislányával. Így fogalmaz:

„A Balaton jelenti számomra a gyerekkoromat. Sajnos a Nemzeti Színház siófoki üdülőjét már nem tudom megmutatni a kislányomnak, mert a földdel egyenlő, de minden emlék, a sok kaland azonnal eszembe jutott, amiket a születésemtől egészen a húszas éveimig átéltem ott a szüleimmel és többek között Trokán Péter és Cseke Péter lányaival együtt. Lili is nagyon élvezte, hogy a Balatonban fürödhet. Látva, mennyire jól érezte magát, igyekszem minél többször megadni neki majd ezt az élményt. De apával és a párjával a diósdi hétvégi házban is sok időt töltünk majd, Lili bújócskázni szeret a papájával a legjobban, és a Velencei-tavat, valamint a horvát tengerpartot is megmutatom neki, azt már barátok társaságában.”

Ha már szóba kerül az interjúban Körtvélyessy Kinga édesapja: természetesen a jelenleg éppen szanatóriumban pihenő Körtvélyessy Zsoltról van szó, akit az ország a Barátok közt színészeként ismert meg. Emlékezetes, hogy a nemrégiben megözvegyült színész párja a volt sógornője – erről ide kattintva olvashat részletesebben.

Körtvélyessy Kinga és L.L. Junior kislánya

A Nyerő páros egykori versenyzői hosszas válóper végére tettek pontot egyezségükkel, megállapodva közös kislányuk, Lili helyzetéről is. A tárgyalásról távozva L.L. Junior így nyilatkozott a Blikknek:

„Valóban így van, sikerült megállapodnunk Kingával mind a kislányunk, mind a közös vagyon tekintetében... Már aláírtuk az erről készült dokumentumokat is, az ügyvédeink pedig azon dolgoznak, hogy emiatt ne kelljen még egyszer bemennünk a bíróságra. Ami viszont ettől is fontosabb, hogy végre túl vagyunk ezen az ügyön, vége a válópernek és újra békés a viszonyunk. Ennél többet nem mondhatok.”

(Kiemelt kép: RTL/Nyerő páros)