Király Viktor belebetegedett a házassága válságába, egyre rosszabb állapotban van
Király Viktor szeretné megmenteni a házasságát.
Mint megírtuk, nemrég kiderült, hogy Király Viktor és a felesége, Virág Anita nehéz időszakon mennek keresztül, a kapcsolatuk megromlott. Az énekes már lassan belebetegszik a jelenlegi állapotba, és minden erejével azon van, hogy összetartsa a családját.
„Viktor nagyon nincs jól, és borzasztó rossz látni, hogy az a mindig vidám, mosolygós, viccelődős fiú teljesen maga alatt van. Nagyon megviseli ez az egész, de az is, hogy mindez nyilvánosságra került. Anitával minden erejükkel azon voltak, hogy ezt elkerüljék. Ha rajtuk múlik, soha nem derül ki, gondjaik vannak”
- mondta egy közeli ismerős a Story magazinnak, amit a Blikk szúrt ki.
„Ezt csak ők tudhatják, de az biztos, hogy ez a felhajtás nem tesz jót nekik. Viktor egy nagyon érzékeny ember, akinek a mindene a családja, és már-már belebetegszik ebbe az egészbe. Biztos vagyok benne, hogy amíg lát esélyt a megoldásra és a boldogságra, nem fogja feladni, hogy egyben tartsa a családját”
- árulta el a bennfentes.
Király Viktor felesége, Virág Anita és a közös gyermekük, Kolen az énekes nélkül utaztak el egy wellneshotelbe, hogy kikapcsolódjanak. A sztár nemrég a Reggeli műsorában úgy nyilatkozott, hogy egy közös nyaralást is terveznek a feleségével, valamint jelenleg óvodát keresnek a gyermeküknek.
(Kiemelt kép: Király Viktor Instagramja)