Jákob Zoltán, a milliárdos Nagy Ő hatalmas titkot árult el a luxusnyaralásukról

Jákob Zoltán elárulta, igazából hogyan kerültek a luxuskategóriás óceánjáróra.

2023. július 13., 10:38

Szerző:

Jákob Zoltán, miután befejezte A nagy Ő forgatását, elment egy karibi luxusutazásra egy óceánjárón. A TV2 milliárdos sztárja két lányát vitte el az útra, és csütörtök reggel a Mokka című műsorban azt is elmondta, hogyan választották ki pont ezt a hajót és ezt az utazást. Orlandóból indultak és a Karib-tengeren utaztak 8 napig a világ legújabb, legnagyobb, legmodernebb óceánjárójával.

„A lányom a TikTokon látta, hogy van ilyen hajó. Ez a hajó most épült, ez most a világon a legnagyobb, és tele van csúszdákkal. Ő kapott hozzá kedvet, nekem nem jutott eszembe, ők találták ki”

– árulja el Jákob Zoltán arról, hogy hogyan jött ennek az utazásnak az ötlete.

Hangsúlyozza viszont, hogy a lányai egyáltalán nem kaphatnak meg bármit, ami megtetszik nekik, igaz, a márkás holmikat nem is szeretik:

„ha márkázott dologról van szó, akkor főleg nem akarják, mert ők az iskolában nem akarnak cikiben lenni.”

Jákob Zoltán azt mondja, a lányai cikinek tartanák azt, ha az iskolába márkás ruhákban mennének el, az utazás közben azonban az apuka egyáltalán nem figyeli, mi mennyibe kerül.

A Nagy Ő a következőt árulja el még azzal kapcsolatban, hogy a lányai miért nincsenek elkényeztetve:

„amikor ők születtek, akkor én még kicsit voltam csak gazdag, és benne volt a zsigereimben az, hogy spórolni kell. [...] Ez az anyukájukban (elváltunk) is teljesen benne van még, ő úgy neveli őket, én pedig amikor próbálom elrontani őket, nem sikerül.”

Nézze meg a teljes interjút!

(Kiemelt kép: TV2/Mokka)