Így történt Babicsek Bernát halálos balesete: szülei találták meg

A színész és harmonikaművész Babicsek Bernát január 1-jén veszítette életét.

2022. január 3., 07:49

Szerző:

Babicsek Bernát olyan sorozatokból volt ismert a nagyközönség számára, mint a Barátok közt vagy a Szeress most – a mindössze 41 éves színész újév napján lakástűzben vesztette életét.

A Blikk most részleteket közöl Babicsek Bernát halálának körülményeiről, a lap a színész édesapját szólaltatta meg, aki a következőket mondta:

„az erkélyajtó mellett a földön fekve találtam meg. Nem tudtam bemenni hozzá, ezért kitörtem az ablakot, így jutottam be.”

Bár a tragédia körülményeit még vizsgálják, egyelőre úgy tűnik, hogy Babicsek Bernát füstmérgezésben hunyt el.

A Bors a másik szülővel, az édesanyával közöl interjút, aki többek között a következőket nyilatkozta:

„Elkezdtünk kopogni és próbáltunk benyitni a házba, de zárva volt minden. Hirtelen rossz érzés fogott el és a férjem betörte a teraszablakot. Azonnal az emeletre ment én lent kerestem a fiam, de nem volt sehol. [...] A konyhaasztal mögött feküdt a fiam. Már teljesen meg volt merevedve. Nem volt rajta égési sérülés, csak tiszta korom volt az egész kis feje, ahogy ott feküdt.”

A Bors továbbá úgy tudja, hogy a tűzhelyen felejtett olajos serpenyő okozhatta a tüzet, amelynek következtében elfogyott a levegő a színész nyolcvan négyzetméteres lakásában.

Babicsek Bernátot kollégái is gyászolják. Kattintson ide összefoglalónkért a megemlékezésekről!

(Kiemelt kép: dfp.hu)