Horváth Gréta megrázó nyilatkozata: Össze vagyok törve, nem térek napok óta magamhoz

Horváth Gréta 7 éves kisfia megható rajzát is közzétette.

2022. január 12., 08:00

Szerző:

Horváth Gréta és Meggyes Dávid a leginkább arról ismertek, hogy házaspárként megnyerték az Ázsia Expressz című realityt a TV2-n, valamint feltűntek együtt a Love Bistróban is. A feleség a múlt hét pénteken publikálta az Instagramon, hogy a férje elhagyta őt és előző kapcsolatából származó kisfiát, azzal azonban, hogy nem kíván többet nyilatkozni. Az ügyben azonban több megdöbbentő fordulat is volt azóta, és Horváth Gréta most mégis reagált ezekre a Blikknek megküldött közleményében.

„Amikor elköltözött, könyörögtem, hogy mondja meg az igazságot, és úgy hagyjon itt minket. Akkor egy teljesen más lány nevét mondta nekem”

– írja Horváth Gréta azzal kapcsolatban, hogy a férjéről azt állítják, hogy a Dancing With The Starsból ismert Stana Alexandra táncosnőért hagyta el családját. A feleség hozzáteszi, már nem tudja, mit higgyen Meggyes Dáviddal kapcsolatban.

„Felvettem a vezetéknevét is, mert szerettem volna, ha a nevünkben is egy család vagyunk. Ez neki nagyon fontos volt, és tudom, hogy sokat jelentett neki és nekem is. Össze vagyok törve, nem térek napok óta magamhoz”

– többek között így vall jelenlegi állapotáról Horváth Gréta.

„A legijesztőbb az egészben, hogy több lány is jelentkezett a napokban, akikkel a 4,5 éves kapcsolatunk alatt »dolga« akadt... Teljesen meg vagyok törve, még soha nem éreztem magam ilyen csalódottnak”

– teszi hozzá Horváth Gréta, és az egyik ilyen lány, amint tegnap megírtuk, Turi Xénia volt, azaz a Love Islandből Nia néven megismert realityszereplő. Azonban már abból is sejteni lehetett, hogy valószínűleg nem ő volt az egyetlen, hogy Horváth Gréta korábban azt mondta, most esnek ki a csontvázak a szekrényből 4,5 éves házasságát illetően.

Horváth Gréta legfrissebb posztjában az Instagramon 7 éves kisfia megható rajzát tette közzé a következő szöveggel:

„Ezt ma kaptam Filiptől! Hihetetlen, hogy mennyi empátia, szeretet és védelmezés szorult belé, pedig még csak 7 éves. Azt mondta ezek a vonalak a szeretet sugarak, és a szívünk összeér! Azt hiszem, ennél nem kell több, és ettől tisztább dolog nincs a világon. Szeretném megköszönni a megannyi üzenetet, amit az elmúlt napok őrjítő eseményei kapcsán írtatok. Rengeteg nő és férfi fejezte ki támogatását, számomra felfoghatatlan, mennyi szeretetet és energiát adtatok nekem, nekünk. KÖSZÖNÖM! Soha nem felejtem el ezt nektek, picit olyan volt mintha mind itt lennétek.”

(Kiemelt kép: Horváth Gréta Instagramja)

Az 55 év felettieket is beszippantotta a közösségi média. Többet nyomkodják a Facebookot, mint amennyi időt tévénézéssel vagy családi programokkal töltenek, 61 százalékuk szokott podcasteket hallgatni vagy nézni, és közel egyharmaduk volt már címzettje szexuális tartalmú üzenetnek.