Horváth Gréta most belevág: állandó felügyeletre szorul, a mosdóig is csak kísérettel mehet

Horváth Gréta őszintén megosztotta, mivel jár egy hasplasztika.

2023. szeptember 18., 09:15

Szerző:

Horváth Gréta realityszereplőként lett ismert, és bár mostanában filmproducer-asszisztensként dolgozik, az Instagramon továbbra is százezrek követik a hétköznapjait. Rengeteget fogyott ő az utóbbi időben, és korábban is beszámolt plasztikai beavatkozásairól, most pedig azt mondja, elérkezett az idő, hogy a hasát is megcsináltassa. Eltüntetik ugyanis a súlygyarapodás miatt megnyúlt bőrt. Erről többek között a következő posztban ír így:

„nekem a hasamról nagyjából 600-700 gramm lesz eltávolítva. Ez majd kiderül a műtőben. A hasfalam nyitva van a köldököm alatt, ezért varrva lesz és teljesen új köldököt kapok.”

Hozzáteszi azt is, hogy a gyógyulás idején fűzőt kell majd viselnie:

„a fűző viselése a legfontosabb a gyógyulásnál. Nem szedegeted le, nem vagánykodsz, szépen be kell tartani mindent amit a doki mond. Fegyelmezetten indulok neki ennek, és egy biztos már, hogy karácsonykor crop topban leszek vagy bikiniben. A kérdés már csak az, hogy itthon vagy valami melegebb helyen.”

A plasztikai sebészével, dr. Bor Mihállyal fényképezkedett is egyet egy kis reklámnak minősülő tartalom kedvéért.

Sőt, amint azt a Bors című lap megörökítette, Horváth Éva egy azóta eltűnt Instasztoriban további részleteket mesélt el arról, mi mindennel jár egy ilyen műtét, amire „hamarosan” sor kerül:

„az sem titok, hogy az első napokban, amikor hazajövök, kísérettel mehetek el a mosdóig is, ez azt jelenti, hogy mindenképpen az első héten egész napos, 0-24 órás felügyelet kell. Ami még nagyon fontos, hogy egy üvegpalackot sem emelhetek, egy könnyített pohárban szívószálból fogok majd inni. A fürdés az felül cicamosdás lesz, mert a mellvonal alatt indul a fűző és teljesen leér a szeméremcsontig, hogy végig biztonságosan védje a sebet.”

(Kiemelt kép: Horváth Gréta Instagramja)