Hódi Pamela vallomása a Dubaj-ügyben: Konkrétan térdfájásig kellett ülnöm a kanapén

Hódi Pamela is vallomást tett azon a tárgyaláson, amelyen K. Zoltán és társai, P. Szilvia és Sz. Vivien ügyét tárgyalták.

 

2023. május 5., 15:24

Szerző:

Hódi Pamela is érintett abban az ügyben, amelyben az ügyészség szerint a vádlottak Dubajba, Abu-Dzabiba, Mexikóba, Párizsba, Londonba és emellett belföldre is közvetítettek modelleket. 

Ezért idézték a Pesti Központi Kerületi Bíróságra tanúnak Tóth-Hódi Pamelát, aki ügyvédjével jelent meg a bíróságon. 

Berki Krisztián egykori párjának képviselője indítványozta zárt tárgyalás tartását. A beadványban arra hivatkozott, hogy ügyfele ma már édesanya és feleség, az ügy pedig sérti a jóhírét és a magánéletét. A bíróság az indítványt elutasította, viszont megtiltotta a tárgyaláson kép- és hangfelvétel készítését.

Hódi Pamela a Blikk tudósítása szerint elmondta, hogy K. Zoltánt nagyjából tizennégy éve ismerte meg egy szórakozóhelyen és a férfi külföldi hoszteszmunkát ajánlott neki, amit ő elfogadott. 2010 környékén dolgozott külföldön K. Zoltán közvetítése révén, ebben az időszakban Marokkóba, Mexikóba, Bejrútba és Svájcba küldték ki a külföldi munkákra, ahová hol egyedül, hol több lánnyal utazott.

Arra a kérdésre, mi volt a feladata a munkák során, azt válaszolta, kedvesnek kellett lennie, mosolyogni, pezsgőt kínálni, beszélgetni és arra is emlékezett, hogy a rendezvényeken sokat kellett kanapén ülnie. Úgy fogalmazott:

„konkrétan térdfájásig.”

Azt is elmondta, hogy a lányoknak nem volt megtiltva a tánc és az italfogyasztás, de ő nem fogyasztott alkoholt. Elmondása szerint ebben az időszakban 300-500 eurót keresett naponta. 

Ezúttal is határozottan tagadta, hogy prostitúciós munkát végzett volna. A többi lány munkájáról azt, mondta, nem tudja, hogy ők mit tettek, mert ő zárkózott, nehezen barátkozó személyiség, ezért nem is foglalkozott a többiekkel.

(Kiemelt kép: Kunos Attila – dfp.hu)