Hajdú Péter bevallotta Csernus Imrének, hogy hűtlen volt: Jót tett a hiúságomnak

Hajdú Péter még egy fiatalkori félrelépését mesélte el Csernus Imrének.

2024. március 21., 09:50

Szerző:

Pénteken új résszel jelentkezik a YouTube-on Hajdú Péter műsora, a Beköltözve..., és a vendég ezúttal dr. Csernus Imre lesz. A már most közzétett beharangozó szerint a keresetlen stílusáról ismert pszichiáter kábítószerfüggéséről is beszél majd az adásban.

„A legtöbb ember nem teszi azt a drog mellé, mint annak idején én, hogy a súlyos önbizalomhiányomat kezelem ezzel”

– mondja Csernus Imre. Erre Hajdú Péter megkérdezi tőle, hogy kábítószerfüggő volt-e, amire a pszichiáter válasza ennyi volt:

„a drog mindennél erősebb.”

Másik téma: Csernus Imre egy ponton kerek perec megkérdezi a műsorvezetőtől, hogy előfordult-e, hogy megcsalta a partnerét. Erre Hajdú Péter egy pillanat tétovázás után igennel felel. Az okokról először a következőket mondja:

„fiatal voltam, jó ötletnek tűnt...”

Csernus Imre erre rávágja, hogy ez csak rizsa, ezek után Hajdú Péter így fogalmaz:

„nem akartam egy járt utat a járatlanért feláldozni.”

A pszichiáter szerint tehát Hajdú Péter önző volt. A házigazda ráhagyja:

„így is fogalmazhatunk, hogy önző voltam, de azt gondolom, hogy jót tett a hiúságomnak, hogy mondjuk egy szép csaj engem akart...”

Csernus Imre itt megint közbeszól, hogy dehát az ilyen szex által nyújtott öröm csak átmeneti, amire Hajdú Péter válasza ez:

„a szex erről szól, hogy ideig-óráig jó. Mindenki a szex miatt csalja meg a másikat.”

Csernus Imre azt is említi, hogy negyedik feleségével megbeszélték egymással, hogy sosem hazudnak egymásnak, és mindent megbeszélnek, bármennyire is kényelmetlen. Gyermekük azért nem született, mert hol az egyikük vágyott erre, hol a másikuk, de soha nem mind a ketten egyszerre.

Hajdú Péter hozzáteszi, hogy ő is boldogabb mostani párjával, mint valaha. Láng Eszterrel egy kisfiút nevelnek közösen, de az esküvőre még nem került sor. Erről a műsorvezető tavaly beszélt utoljára, ugyanis a covid időszaka után 2023 nyara remek lehetőség lett volna egy lakodalomra. Hajdú Péter júliusban a Ripost című kiadványnak mondta el, hogy miért nem vállalták be mégsem a lakodalmat:

„Eszter elérte a célt, amit kitűzött maga elé, de most nálam van egy kis probléma az alakommal. Az a helyzet, hogy muszáj leszek formába lendülnöm, hiszen nem szeretnék a nádszálkarcsú és gyönyörű Eszter mellett úgy állni Isten, az anyakönyvvezető és a násznép színe elé, mint egy zsák krumpli. Persze ez a hasonlat egy picit túlzás, de tény, hogy nagyjából hat kilótól kellene megszabadulnom ahhoz, hogy tökéletesen érezzem magam a bőrömben. Szóval most miattam csúszik az esküvő.”

(Kiemelt kép: YouTube/Frizbi TV)