Ezért gyanítják, hogy Gáspár Evelin szakított a szerelmével

Gáspár Evelin nemrég még boldog volt kedvesével.  

2023. május 17., 15:10

Szerző:

Gáspár Evelin szakíthatott párjával, legalábbis van néhány jel, ami erre utal. A közösségi oldaláról ugyanis eltűntek a közös képek, amelyeken Varga Attilával volt látható. 

A pár 2021 nyarán jött össze, de hosszú ideig titokban tartották a kapcsolatukat. Aztán bombaként robbant a hír, hogy már össze is költöztek. Ugyan esküvőről még nem volt szó, mégis úgy tűnt, Gáspár Győző nagyobbik lánya megtalálta a boldogságot. Nemrég még azt nyilatkozta, hogy barátjával közös élményekre és utazásokra vágyik, az anyaság gondolata pedig egyelőre nem foglalkoztatja. A nagy sikerű Párharc című műsorban is szerepeltek, amiről később azt mondták, megerősítette a kapcsolatukat.

Most azonban történhetett valami, mert Gáspár Evelin az összes közös képet törölte Instagram-oldaláról.

Az nlc.hu megkérdezte a lányt arról, hogy mi történhetett, de röviden csak annyit mondott: 

„Nem szeretnék nyilatkozni”

Egyelőre tehát nem tudni, hogy mi történhetett, Gáspár Evelin Instagram-sztorijából az viszont kiderül, hogy jelenleg és Dubajban van barátnőjével. Hogy a szakítást akarja kiheverni, vagy csak egy kis kiruccanásra ment, az nem derült ki. 

(Kiemelt kép: Gáspár Evelin Instagram-oldala)