Újabb csapás Galambos Lajosnak: nincs már miben reménykednie

Galambos Lajos, azaz művésznevén Lagzi Lajcsi ügyében még az Alkotmánybíróság is állást foglalt.

2023. október 19., 09:26

Szerző:

Galambos Lajos (ügyvédje) rossz egészségi állapotra hivatkozva küzd azért, hogy az egykori Lagzi Lajcsinak ne kelljen a börtönben ülve letöltenie 3 év 6 hónapos büntetését. A 62 éves zenész április végén vonult a börtönbe, ahol a hírek szerint súlyos problémái vannak az evéssel, a tisztálkodással és úgy általában a létezéssel is: betegsége miatt gyakorlatilag semmit nem tud egyedül csinálni.

Ezért kérvényezi Galambos Lajos, hogy méltányosságból, egészségi állapotára tekintettel engedélyezzék a számára, hogy hazamenjen, és több elutasítás után az ügy egészen az Alkotmánybíróságig jutott a legfrissebb hírek szerint. A kérvényt azonban a legfelső fórumon is elutasították, írja most a Blikk, így a mulatóssztár már nem reménykedhet abban, hogy előbb hazaengedik Baracskáról.

Az Alkotmánybíróság döntésének indokolásában a következő olvasható:

„az indítványozó által előadott érvek ezért az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésével összefüggésben nem vetik fel a Budapest Környéki Törvényszék döntését érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét, és nem alapoznak meg alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést sem.”

Úgy tűnik tehát, hogy továbbra is aktuális marad, amit Galambos Lajos szeptemberben mondott a TV2-nek, illetve a Tények Plusznak: marad a börtönben.

(Kiemelt kép: TV2/Tények Plusz)