Meghökkentő, Pogány Judit után most melyik művész állt ki Eszenyi Enikő mellett: videó

Eszenyi Enikő továbbra is megosztó személy marad, de azért sok ismerős arc feltűnik a színész-rendezőnő Instáján.

2023. augusztus 9., 10:37

Szerző:

Eszenyi Enikő mellett tavaly Járai Máté állt ki, illetve szinte ki sem állt, csak kérdezett, de már ebből is hatalmas szócsata keveredett. Bár a Vígszínház éléről botrányos körülmények között távozó színész-rendezőnő körül most sem csillapodnak a kedélyek (Pásztor Erzsi miatta távozott egy előadásból), most megint többen is kiálltak mellette.

Csengeren CSAK néven hozott össze rendezvényt Eszenyi Enikő, és ennek egyik fellépője volt Pogány Judit, aki egy rövid beszélgetés erejéig tűnt fel egy videóban az Instagramon.

A legfrissebb videókon azonban Kiss Tibi látható a Quimby együttesből, de ott volt még Gábor Andor és Vastag Gábor is.

Van még egy közös videó, ezt is mutatjuk.

Sőt, Nagy Sándor szintén fellépett Csengeren, Eszenyi Enikő róla is készített videót.

(Kiemelt kép: Eszenyi Enikő Instagramja)