Balesete után rossz hírek érkeztek Eszenyi Enikőről

Nagyon úgy tűnik, hogy Eszenyi Enikő nem tud színpadra állni szombaton.

2023. február 23., 07:36

Szerző:

Korábban beszámoltunk róla, hogy a Játékszín a Csodálatos vagy, Júlia! fotóspróbáján szenvedett balesetet Eszenyi Enikő. A színésznő elesett, eltörte a csuklóját, így mentőt kellett hívni, majd kórházba szállították.

„A Játékszín mai fotóspróbája félbeszakadt, mert a Csodálatos vagy, Júlia! főszereplője, Eszenyi Enikő, jelenet közben elcsúszott és e pillanatban úgy tűnik, eltört a csuklója. Orvosi ellátása után visszatér a színházba és a próba folytatódik”

- adta hírül az intézmény.

Most nagyon úgy tűnik, hogy hiába dolgozott keményen hónapok óta Eszenyi Enikő, hogy visszatérjen a színpadra Budapesten is. A szombati premier kérdéses, ugyanis a csuklótörése miatt könnyen lehet, hogy nem fog tudni ott lenni. 

„Még csak a fotózás zajlott. Enikő korábban, a próba során egy jó nagy adag vizet fröcskölt ki a színpadon, majd a kezében lévő teniszütővel egy, az asztalon lévő, vízzel teli kancsót is felborított. Majd amikor az asztal mögé szaladt, elcsúszott és hatalmasat esett. Kétségbeesetten kezdett el kiabálni, hogy „Eltört a kezem! Eltört a kezem!”

- nyilatkozta a Blikknek az egyik színészkolléga. 

Pásztor Erzsi, aki szintén játszik a darabban jobbulást kívánt Eszenyi Enikőnek:

„Hazaküldtek minket a próba után, és azt ígérték, telefonon értesítenek majd a továbbiakról. Bízom benne, hogy Enikő rendbe jön, most ez a legfontosabb. Ezúton szeretnék neki jobbulást kívánni”

- mondta a színművésznő.

A lap információi szerint a fizikai fájdalmak mellett nehezíti a helyzetet, hogy Eszenyi Enikő rendkívül csalódott, amiért miatta került veszélybe a premier. A színésznő szeretett volna bizonyítani a budapesti közönségnek, valamint méltó alkalom lett volna, hogy a botrányai után visszatérjen a szakmába. 

(Kiemelt kép: Eszenyi Enikő Instagramja)