Endrei Juditot hatalmas megtiszteltetés érte: ezzel a címmel tüntették ki

Szent Endrei Judit? Hát majdnem!

2023. augusztus 23., 10:38

Szerző:

Endrei Judit 1974 óta él Szentendrén, azaz kis híján ötven éve. A Budapest vonzáskörzetéhez tartozó város most díszpolgári címet adományozott a műsorvezető-médiaszemélyiségnek, derült ki az RTL Reggeli című műsorából.

Endrei Judit azt mondja, nagyon büszke a kitüntetésre, de arra is, hogy nemrég töltötte be a hetvenet.

„Hatvanéves koromban szembesültem azzal először és gondoltam végig, hogy most már sokkal kevesebb van hátra. Most a hetvennél szintén összehívtam a hozzám közel álló barátokat és egyszerűen eltoltam magamtól a negatív gondolatokat, hiszen nem halni készülök. Teszek azért, hogy egészségben, aktivitásban minél tovább éljek”

– mondja szentendrei Judit az alábbi interjúban.

Endrei Judit aztán szerda reggel a TV2-n a Mokkában is szerepelt, nagyjából ugyanezeket a témákat említve.

Ha egy médiaszemélyiségnek 49 év kell ahhoz, hogy Szentendrén díszpolgári címet kapjon, akkor úgy számoljuk, hogy Tóth Gabi 2072-ben számíthat majd erre a kitüntetésre.

(Kiemelt kép: Schumy Csaba/dfp.hu)