Bereczki Zoltán vallomása a kislányáról: Kölcsönösen ragaszkodunk egymáshoz

Életük egyik legszebb időszakát élik meg a párjával.

2022. május 13., 07:47

Szerző:

Mint megírtuk, új szerepben tündököl Bereczki Zoltán! A színész-műsorvezető ezúttal rendezőként mutatja meg, hogy mit tud. A sztár már nagyon várja a The Michel Legrand Songbook május 19-i, Művészetek Palotája-béli bemutatóját. Az új munkája mellett azonban a magánéletéről is mesélt a Metropolnak, amit a Bors szúrt ki. 

A színész elmondása szerint, amióta tavaly augusztusban megszületett a kislányuk, azóta a legszebb időszakukat élik párjával, Bata Évával. Legutóbb a nagyszülőkkel és a kislányukkal Noszvajon pihentek. Ám így, hogy Bereczki Zoltánék nagyszülői segítséget is kaptak, volt idejük egymásra is koncentrálni. 

„A családdal sikerült három napra „megszöknünk”. Flóra nagyszülei is velünk tartottak, így napközben kicsit kettesben is kikapcsolódhattunk a feleségemmel. Estére persze mindig vele voltunk, hiszen még korai volna, hogy egyedül aludjon. Ez volt az első ilyen nagyobb pihenésünk a kislányunk születése óta, leszámítva egy színdarabot, amikor Évivel néhány órára a nagymamára bíztuk Flórát. Ő még nagyon kicsi, kölcsönösen ragaszkodunk egymáshoz, ezért arról egyelőre szó sem lehet, hogy akár napokra másra bízzuk. De ez a hétvége minden szempontból tökéletesen sikerült: a nagyszülők is unokázhattak, és nekünk is volt lehetőségünk egymásra koncentrálni”

- nyilatkozta a színész.

Bereczki Zoltán elárulta, hogy a nyáron is terveznek rövidebb vakációkat, de inkább belföldön gondolkoznak, a Balatonra mindenképpen szeretnének eljutni, de a nagy többhetes nyaralásokhoz a kislányuk még kicsi. Hozzátette, hogy a mostani kiruccanásuk után is a kis Flóra felismerte a szobában a képeket, ebből is látszik, hogy fontos neki az otthon és a biztonságos környezet, ők pedig szeretnék ezt a harmóniát fenntartani számára.

Még több Bereczki Zoltán

Bereczki Zoltán meghökkentő dolgot árult el arról, hogyan neveli a lányát

Bereczki Zoltán visszaadta az összes szerepét

Bereczki Zoltán a Dancing With The Stars egyik sztárjával kialakult viszályáról vallott

(Kiemelt kép: Bereczki Zoltán Instagram oldala)