Balázs Klári az első állásáról árult el titkokat: Be kellett nyúlni úgy, hogy hónaljig ért a vegyszer

Balázs Klári arról beszélt, hogy amikor tizenévesen felkerült Budapestre, hol helyezkedett el először. A zenéhez semmi köze nem volt az első állásának.

2024. augusztus 6., 14:11

Szerző:

Ma van Balázs Klári 72. születésnapja, így ma különösen aktuális a Manna FM friss interjúja, amit a múlt héten rögzítettek, de tegnap került fel az internetre. Kiderül ugyanis belőle rengeteg titok az énekesnővel kapcsolatosan – férjéről, Korda Györgyről is mond egy roppant érdekeset.

Balázs Klári laborban dolgozott

Balázs Klári Debrecenben született, és azt meséli, amikor elkezdett feljárni Budapestre, egy állásra volt szüksége. Szerény anyagi körülmények között élt ekkor, énekórára éppen, hogy el tudott járni, de említi például, hogy azt már nem tudta megengedni magának a család, hogy a későbbi énekesnő zongorázni is tanuljon. Balázs Klárit ekkor egyébként még Boros Klárának hívták, és egy kedves ismerőse segítette ki:

„Nagyon jók voltak hozzám, mondta a Deiman Tamás, hogy figyelj ide, itt közel a Szabadság térhez, az Október 6. utcában van egy fotólabor, és engem nem akarnak onnan elengedni, mert én ott vagyok bejelentve és alkalmanként vagyok operatőr a tévében. És teljesen a tévéhez akarok kerülni, és valakit kell magam helyett vinni. Mondom, nekem nem baj, ha lesz egy bejelentett állásom, de mit kell csinálni? Mondja, hogy egy kicsit gáz, mert színes laborban kell dolgozni, és a színes diákat nem hívhatod elő, csak teljes sötétben. Na hát fogalmam sem volt, hogy ezt hogy fogom megoldani fiatalon, ragyogó nyárban, mások a strandon, bezárva az iskola, szünet... Minden reggel 6-ra kellett mennem. A Tamás megmutatta, hogy hogy kell. Nagyon akartam és meg is tanultam. Mély tankok voltak, fel voltak fűzve a filmek, súly húzta le a tank aljára. Dehát ugye a kezdők sutaságával egy-két filmet beleejtettem, és akkor be kellett nyúlni a filmért úgy, hogy hónaljig ért az az előhívó vegyszer. De megtanultam, jól csináltam, az MTI fotósainak hívtam [elő] a filmjeit.”

Balázs Klári említi, hogy valószínűleg ettől a vegyszertől alakult ki nála egy allergia, de hozzáteszi, hogy mivel a munkája során megismerkedett az MTI fotósaival, az egyikük felkérte modellnek, így a későbbi énekesnőnőről ekkor készültek bikinis képek is.

Balázs Klári sosem közöl híreket Korda Györggyel

A ma 72 éves énekesnő arról is sokat beszél az interjúban, hogy bár imádja a színpadot, a hírnév nem sokat jelent a számára, azt könnyen el tudná engedni – nem így van ezzel valószínűleg a férje, Korda György.

„Én el tudom képzelni a civil életet. De a Gyurinál nem vagyok biztos. [...] A Gyuri egy különleges kosárban ül. Én először is rossz híreket nem közlök vele. Mindenére odafigyelek: mit evett, mit ivott, gyógyszer megvolt-e, minden. A napi rutinja, a ruhái...”

– enged egy kis bepillantást a házasságába Balázs Klári. Érdemes alább a teljes adást meghallgatni.

De ha egy videós interjúra is kíváncsi, alább ajánljuk az RTL Fókusz riportját Kordáék májusi nagykoncertjéről.

(Kiemelt kép: RTL/Fókusz)