Karnyújtásra a dobogótól: negyedik helyen végzett Olasz Anna nyíltvízi úszásban

Az Eb-ezüstérmes úszó Rióban még csak 14. volt.

2021. augusztus 4., 02:14

Szerző:

Az Európa-bajnoki ezüstérmes Olasz Anna negyedikként végzett a női nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyszámában a tokiói olimpia szerdai napján – írja az MTI. A 27 éves magyar úszónak ez a legjobb ötkarikás eredménye, Rióban ugyanebben a számban 14. volt. Az úszók enyhe szélben, kissé felhős, meglehetősen párás időben kezdhették meg a kijelölt pályán hét körből összeálló, 10 kilométeres versenyt az Odaiba Kikötőparkban.

Az első kilométer után a német Leonie Beck állt az élen, Olasz pedig a 15. helyen tempózott. Ötszáz méterrel később, vagyis az első kör végén már a brazil Ana Marcela Cunha vezetett, miközben Olasz feljött hatodiknak. A szegedi úszó a második kör befejezésekor a hetedik pozícióban haladt 6.1 másodperccel lemaradva az élen álló egyesült államokbeli Ashley Twichelltől. Három kör után ismét Cunha volt az első, Olasz pedig nyolcadikként ért a mérési ponthoz, hátránya 9.9 másodperc volt.

Túljutva az öt kilométeren, a versenytáv felén, a magyar úszó feljött negyediknek, Cunhához képest 4.9 másodperc volt a lemaradása. Hat kilométerhez közelítve megint Twichell volt az élen, Olasz pedig ötödikként tempózott. A mezőny ekkorra már valamelyest szétszakadt, de az élbolyban még nem alakultak ki nagy különbségek, a címvédő holland Sharon van Rouwendaal például hatodik volt 8.1 másodperces hátránnyal. Kevesebb mint három kilométerrel a célba érkezés előtt, az ötödik kör végén Twichell vezetett, Olasz pedig nyolcadik volt, miközben van Rouwendaal már a harmadik helyen tempózott. Az utolsó kört Beck kezdte az élen, Olasz a nyolcadik pozícióban vágott neki a hátralévő 1400 méternek.

A hajrában elsőként Cunha próbált elnyúlni az ellenfelektől, át is vette a vezetést, de van Rouwendaal és az ausztrál Kareena Lee tartotta vele a tempót. Az utolsó 500 méterre fordulva Beck is felzárkózott az első négyesre, Olasz pedig ötödikként követte őket. A végét Cunha bírta a legjobban, Olasz pedig van Rouwendaal és Lee mögött negyedikként ért célba.

Nyíltvízi úszás, női 10 km, olimpiai bajnok:
--------------------------------------------------------
1.  Ana Marcela Cunha (Brazília) 1:59:30.8 óra
2.  Sharon van Rouwendaal (Hollandia) 0.9 másodperc hátrány
3.  Kareena Lee (Ausztrália) 1.7 mp h.
4.  Olasz Anna 4.0 mp h.

(Kiemelt kép: Olasz Anna kabalájával a női nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenye után a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián az Odaiba Kikötőparkban 2021. augusztus 4-én. Olasz Anna negyedikként végzett a versenyszámban. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

 

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint bravúros eredmény az 1-1-es döntetlen a holland csapat ellen, mégis érez némi csalódottságot, mert az ellenfél emberhátrányban tudott egyenlíteni a magyar labdarúgó-válogatott ellen a Nemzetek Ligája harmadik fordulójában. Ronald Koeman holland kapitány szerint örülhetnek, hogy pontot szereztek.

A Ferencváros sajnos a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának 2. fordulójában sem tudott pontot szerezni, így a csapat október 24-én a francia Nice együttese ellen bizonyíthat majd.